Hirdetés
Hirdetés

Ózdi uzsora miatt került rács mögé

| 2018. 03. 10. | 11:15:00
Gyilkossággal is fenyegetőzött.
Ózdi uzsora miatt került rács mögé
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Ózdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint Ózdon több családnak is pénzt kölcsönzött, majd annak többszörösét követelte vissza – közölte Horváth Dóra. 

A bírósági sajtószóvivő elmondta: a gyanúsított 2017 decemberében egy családnak 10 ezer forintot, egy másiknak ilyen értékű élelmiszereket adott. Azzal a feltétellel, hogy a tartozást 2018 februárjában kell visszaadniuk. A határidő után a gyanúsított a kölcsön többszörösét kérte vissza, s megfenyegette a sértetteket, hogy ha márciusig nem adják vissza az általa követelt összeget, megveri, vagy valakivel megöleti őket.

– A gyanúsítottal szemben zsarolás bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás, a bűncselekmény 2–12 év szabadságvesztéssel sújtható. Feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, vagy újabb bűncselekményt követne el – ismertette a bíróság álláspontját Horváth Dóra. A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított fellebbezett.

Hirdetés
Hirdetés