Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Brutális kettős gyilkosság - ők lehetnek a tettesek

| 2018. 05. 26. | 17:00:00
Gyanús lett a páros a kihallgatás során Hódmezővásárhelyen.
Brutális kettős gyilkosság - ők lehetnek a tettesek
Hirdetés
Hirdetés

Kegyetlen emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen - jelentette be Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a május 26-ai sajtótájékoztatón, Szegeden.

Harkai István, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: pénteken hajnalban, öt óra előtt pár perccel érkezett a bejelentés arról, hogy Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki. A bejelentő hölgy meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak a szülei - közölte. Hozzátette: a meghallgatásokkor a hölgy és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek.

Rádi Norbert, megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta: a házaspár lányának élettársa beismerő vallomást tett. Mindkettőjüket több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és szombaton kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a helyszínen talált két holttesten olyan sérülésekre leltek, amelyek nem a tűz során keletkeztek. Rádi Norbert megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta: a 87 éves férfi és 78 éves felesége házához tartozó melléképületben lakott a lányuk és erőszakos bűncselekmények miatt már többször büntetett élettársa, a szülők nemtetszése ellenére.

Erősen italozó életmódjuk miatt rendszeres volt a vita a két pár között, pénteken éjszaka a gyanúsítottak elhatározták, hogy bántalmazni fogják az idős embereket.

Ismertetése szerint a 47 éves nő kihívta édesapját a konyhába, akit 53 éves élettársa hátulról megtámadott. Az idős férfi ennek következtében életét vesztette. Ezután az ágyban fekvő, súlyosan mozgáskorlátozott feleséget is megölték a hálószobában. Tervük az volt, hogy egy gázpalackkal azt a látszatott keltik, hogy véletlen baleset történt, a házat felgyújtották, majd több szórakozóhelyet is felkerestek. Kora hajnalban értek haza, úgy látták, hogy a ház nem ég, és a melléképületben folytatták az italozást. Pár óra múlva átmentek a főépületbe, ahol az ajtó kinyitásakor a lángok felcsaptak, komoly tüzet okozva a házban. Ezt követően jelentették a tűzesetet a 112-es hívószámon - vázolta a történteket Rádi Norbert.

Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a közrend és közbiztonság szilárd a megyében, ezt bizonyítja a jelen bűncselekmény elkövezőinek gyors elfogása is. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés