Hirdetés

Nyert a miskolci jobbikos a hetilap ellen

| 2016. 10. 25. | 21:50:00
Jakab Péter vs. Miskolci Napló.
Nyert a miskolci jobbikos a hetilap ellen
Hirdetés
Hirdetés

A miskolci önkormányzat lapját Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője perelte be, amiért hazugságot terjesztettek róla, amikor megjelentették a Soós Attila fideszes frakcióvezető sajtótájékoztatóján elhangzottakat, azt állítva, hogy Jakab Péter megvásárolhatósággal és ingyen bulizással vádolta a nyugdíjasokat. A Miskolci Törvényszék korábban már többször kimondta, hogy ez nem igaz. Miután az önkormányzati lap nem fogadta el a döntést, az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került, amiben a napokban jogerős ítélet született. 

Tényként, nem véleményként közölték

Emlékezetes, az elsőfokú bíróság ítéletével helyreigazító közlemény megjelentetésére kötelezte a Miskolci Naplót és a kiadót a perköltség, továbbá az illeték megfizetésére. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a cikk a S. A. sajtótájékoztatóján tett kijelentéséről tudósított, még akkor is, ha az szerkesztett formában jelent meg. A cikkből megállapítható volt az a tényállítás S. A. szavait idézve, hogy a felperes megvásárolhatósággal, ingyen bulizással vádolta korábban a miskolci nyugdíjasokat. E közlés egyértelműen tényállítás, és nem véleménynyilvánítás – így a Debreceni Ítélőtábla. Az alperesek már a korábbi perben sem bizonyították azt, hogy a tényállításukat a felperes valóban megtette. Az alpereseknek a korábbi jogerős ítélet alapján is tudniuk kellett azt, hogy a felperes ilyen kijelentéseket nem tett, ezért a mástól származó tényállítások közlését az írott sajtóban körültekintőbben kellett volna megjelentetni.

A fontos közérdekű kérdésekkel kapcsolatos hivatalos sajtótájékoztatón elhangzott állítás valósághű tudósítás – függetlenül a közölt tények valóságtartalmától – önmagában nem alapozhatja meg a média immunitását, mert az könnyen visszaélésekhez vezethet.

A Debreceni Ítélőtábla közlése szerint az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a felperesnek tulajdonított ugyanazon nyilatkozat közlése kapcsán hozott, a lapot helyreigazításra kötelező ítéletét. A perbeli esetben a laptól elvárható, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott tényállítás igazát a közlés előtt ellenőrizze a szerkesztő, ezért a sajtótájékoztatón elhangzottak közlésére hivatkozással a helyreigazítás alól nem mentesülhet.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

További híreink
Új főigazgató a miskolci kórházban
Új főigazgató a miskolci kórházban
Kostyál László Csaba megbízása május 1-től érvényes.
Rendőröket tüntettek ki Miskolcon
Rendőröket tüntettek ki Miskolcon
A vármegye közgyűlése a beszámolót elfogadta.
Lemondott Miskolc alpolgármestere
Lemondott Miskolc alpolgármestere
És a helyi Fidesz frakcióvezetője is.
Sosem szabadulhat az időseket bántó drogos
Sosem szabadulhat az időseket bántó drogos
Ítélet született Miskolcon.
Hazaküldték a miskolci sürgősségiről – másnap meghalt
Hazaküldték a miskolci sürgősségiről – másnap meghalt
Elítéltek két egészségügyi dolgozót.
Munka ünnepe: miskolciak, a Csanyikba!
Munka ünnepe: miskolciak, a Csanyikba!
Aki teheti, a tömegközlekedést válassza. Soltész Rezső, Király Linda és Bereczki Zoltán is fellép.
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Saját céljaira csaknem hatszáz tranzakciót – vásárlás, készpénzfelvétel – végzett.
Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Pénzt, telefont zsákmányolt.
Négy és fél évet kapott a miskolci rabló
Négy és fél évet kapott a miskolci rabló
Egy éjszaka háromszor csapott le.
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Az ügyészség szigorúbb büntetést szeretne.
Parfümtolvajt keresnek Miskolcon
Parfümtolvajt keresnek Miskolcon
Lopás miatt indult eljárás.