Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Búcsú. Elment a Vécsecity megálmodója

| 2017. 03. 24. | 19:33:00
Állatorvos, tevékeny álmodó, a debreceni Rotary Klub alapító elnöke.
Búcsú. Elment a Vécsecity megálmodója
Hirdetés
Hirdetés

Az ember nem az akinek kinéz, az ember nem az, akinek gondolja magát, még kevésbé az, akinek mondja magát. Az ember az, amit és ahogyan csinál. (Takács Tibor)

Március 24-én elhunyt dr. Takács Tibor, ahogy ő mondta volna, a „szellem kibújt a palackból”. Különleges és elismerésre méltó életpálya az övé. Egyetemi oktató-kutató volt, majd vállalkozóként dolgozott. Az MTA Agrártudományok Osztályának tagja, a debreceni Rotary Klub alapító elnöke. Több éven keresztül alkormányzó, aki két alkalommal is elnyerte a Paul Harris-díjat. Az 1989 óta építkező hazai szervezetben a 2007-től önálló Magyar Rotary Kerület első kormányzója lett.

Borsod legvégén...

Ahogy Tibor elmondta, egyfajta belső késztetés vezette mindig, egy vágy, hogy tegyen az övéiért, és a környezetéért, ezért vásárolta meg a mostani Vécsecitynek helyet adó területet, az egykori Vécsey-Sardagna kastélyt. Hernádvécse egy kicsi falu Abaújban, egy olyan régióban, ahol a kiugró munkanélküliség szerény önkormányzati lehetőségekkel párosul. A helyi értékek megőrzésére kevés forrás áll rendelkezésre, ezért igazi áldás volt, amikor dr. Takács Tibor úgy döntött, felújítja, és ide álmodja azt a csodát, amit feleségével Vécsecitynek neveztek el. Választhatott volna sokkal jobb állapotban lévő szállodát, vagy kastélyt. Lehetett volna egy álma, amivel kevesebb munka van. Tibor nem így döntött, ő tenni akart valóban, és tett is. Egy csodát hozott létre a történelmi vidéken, és olyan erőket mozgatott meg, amit így még senkinek sem sikerült.

Küzdött a betegsége ellen, folyamatosan időt akart nyerni, alkudozott a halállal, de végül el kellett hagyni ezt a földi testet.

Temetése április 10-én 15 órától a Debreceni Köztemető II-es számú ravatalozójában lesz.

Kollégái emlékeznek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés