Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vízért kiáltottak egy utca lakói Miskolctapolcán

| 2018. 02. 13. | 18:46:00
Mutatjuk, mit kaptak helyette.
Vízért kiáltottak egy utca lakói Miskolctapolcán
Hirdetés
Hirdetés

Évek óta kérik egy miskolctapolcai utca telektulajdonosai, hogy legyen ivóvíz az utcájukban. Amit helyette kaptak, az arcpirító az egyik lakó szerint.

Az atv kedd délutáni híradójának riportjából derült ki, hogy egy mindössze 260 méteres szakaszól van szó, ahol vezetéket kellene fektetni, a környéen ugyanis másutt van víz. Az utcában villany és gáz is van, a szemetet renszeresen elszállítják innen.

A lakók 10 éve saját költségükön megterveztették az ivóvíz-hálózatot, ám sokáig nem történt semmi. Nemrég viszont a 260 méterből 100 méter hosszan

feltörték az utat, és kihelyeztek a lakóknak egy nyomós közkutat.

Erre mondták azt a telektulajdonosok, hogy arcpirító, ami történt, szerintük ennek semmi értelme nem volt.

Megszólalt az ügyben az önkormányzat szóvivője is, aki azzal magyarázta a jelenlegi helyzetet, hogy a gerincvezeték kiépítése csak az első ütem volt, a második ütemben épül ki a hálózat, ám ahhoz az út vonalvezetését és szélességét is meg kell változtatni. Elmondta: azt viszont egyelőre nem tudni, mikor történhet meg a második ütem kivitelezése.

Számítások szerint 4,9 millióból megoldható lenne a lakások ivóvízellátása.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés