Hirdetés
Hirdetés

Kabinos felvonót kaphat a Füzéri vár

| 2018. 04. 29. | 12:25:00
Milliárdokból szépítik.
Kabinos felvonót kaphat a Füzéri vár
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Másfél milliárd forintból elkezdődik a Füzéri vár újjáépítésének második üteme, egyidejűleg elkészültek a harmadik ütem jogerős építési engedélyei is – jelentette be a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér település középkori várában megtartott időkapszula-elhelyezési ünnepségen. Latorcai Csaba kiemelte:

a Füzéri vár nemcsak művészettörténeti jelentőségű, hanem a magyar történelem kiemelkedő helyszíne is, hiszen a Szent Koronát is őrizték az erődítmény falai között egykor.

A kormány ezért támogatja a vár újjáépítését a Nemzeti Várprogram keretében.

A Füzér reg-élő vár elnevezésű program keretében pedig a helyi közösség programokkal és várjátékokkal teszi élővé a várat, erősítve ezzel a térség turisztikai vonzerejét - tette hozzá.     A helyettes államtitkár bejelentette: elkészült az újjáépítés harmadik ütemének jogerős építési engedélye. Így jó esély van arra, hogy a kormány a harmadik fejlesztési szakaszra is belátható időn belül megítélje a szükséges forrást - jelezte.     Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő (Fidesz) elmondta, hogy az első ütem befejezése után megtöbbszöröződött, 30 ezerről csaknem 90 ezerre nőtt a jegyet váltó turisták száma a várban. Ez is bizonyítja, hogy a beruházásnak létjogosultsága van  az értékőrzés és a turizmus szempontjából is - emelte ki. A honatya szerint a további fejlesztések újabb lökést adhatnak a térség idegenforgalmának.

Horváth Jenő, Füzér polgármestere (Fidesz-KDNP) ismertette: a második ütem keretében megépül az úgynevezett Rimay-ház, a Pápai-ház, az ecetesház, megújul a várudvar, valamint olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét. Ugyancsak a beruházás része egy napelempark építése, amely több millió forintos megtakarítást hoz majd a vár üzemeltetési költségeiben.  A beruházás befejezését 2019 decemberére tervezik.

A polgármester tájékoztatása szerint a harmadik ütemben kabinos felvonók építésével könnyítenék a feljutást az 552 méter magas hegytetőn álló várba.

Kilátót építenek a Nagy-Milicen, és készülne egy függőhíd is a közelben. Fejlesztenék az  infrastruktúrát, és szerepel a tervek között kerékpárutak és túraútvonalak kiépítése, valamint szabadtéri színpad kialakítása és szállodaépítés is. 

A füzéri várhoz köthető fejlesztések összköltségét hárommilliárd forintra becsülik.

Az önkormányzat által kiadott közlemény szerint a teljes fejlesztési program 75 munkahelyet teremt. A beruházássorozat nagyban segíti a fiatalok szülőföldön maradását – emelte ki Horváth Jenő. 

Hirdetés
Hirdetés