Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Előzetesben az ablakokon bemászó betörő

| 2018. 05. 28. | 17:38:00
Nem úszta meg szárazon Borsodban.
Előzetesben az ablakokon bemászó betörő
Hirdetés
Hirdetés

Az Ózdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki előbb lakásokból, majd a közeli postáról is lopni próbált.

A gyanú szerint április 17-re virradó éjjel a gyanúsított a nyitott ablakon át bement a sértett Jákfalván található családi házába, ahonnan két darab mobiltelefont vitt el. Még aznap éjjel szintén Jákfalva településen a nyitott bejárati ajtón át egy másik családi házába osont be, ahonnan 175 000 forintot vitt el.

Néhány nap múlva, április 21-én éjjel a felsőnyárádi posta épületéhez ment, annak egyik bukóablakát benyomta, majd a keletkezett résen benyúlt és egy nagyobb ablakot is kinyitott, melyen keresztül bejutott az épületbe. A postáról készpénzt akart elvinni, azonban a páncélszekrényt nem tudta kinyitni, más helyiségben pedig nem talált pénzt, így elhagyta a helyszínt.

A gyanúsítottal szemben lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás, bűnösségének megállapítása esetén vele szemben akár 7 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A büntetés mértéke miatt feltehető, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, vagy a büntetett előéletű gyanúsított, aki a cselekményt több, folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követhette el, újabb bűncselekményt valósítana meg. A felsorolt okok miatt a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el.

A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés