A jó fej pincérek kapják a legtöbb jattot

| 2014. 08. 05. | 13:25:32
Debrecenben is valljuk, a kedvesség fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.
A jó fej pincérek kapják a legtöbb jattot
Hirdetés
Hirdetés

A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, a többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat – derült ki a Szallas.hu friss, 13 ezer résztvevő megkérdezésével zajló felmérésből. A kézbe adott jutalom mértékének meghatározásakor egyébként a kedves, segítőkész kiszolgálás fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.

„Érdekesség, hogy a megkérdezett szolgáltatók, főként a szállásadók szerint nem vagyunk zsugoribbak más nemzetek szülötteinél – nagyjából ugyanúgy adunk borravalót, mint például a hozzánkba látogató német turisták” – tette hozzá Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A felmérésében a magyarok több mint 60 százaléka mondta azt, hogy elsősorban a kedves, segítőkész kiszolgálást díjazza a borravalóval, a szolgáltatás minőségével kapcsolatban alig egynegyedük szokta így kifejezni az elismerését. A kiszolgálás, segítségnyújtás díjazásának szándéka magyarázza azt is, hogy a megkérdezettek közül tízből kilencen adnak plusz pénzt például a pincérnek. A válaszadók egyharmada ad pénzt egy szállodában a londinernek vagy éppen a takarítónak, a recepciós – aki többnyire a „hivatalos” papírmunkát intézi – már ritkábban kap jutalmat.