Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A stabil középmezőnybeli tagságot célozza meg a DVTK

| 2023. 10. 12. | 19:22:00
Hazai Pályán kezdenek a miskolciak.
A stabil középmezőnybeli tagságot célozza meg a DVTK
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Négy légióssal erősítette meg játékoskeretét a női röplabda Extraligába áprilisban feljutó Diósgyőri VTK, amely a stabil középmezőnybeli tagságot célozza meg a szombaton rajtoló 2023/24-es idényben.

A klub október 12-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Éva, a DVTK röplabda-szakosztályának sportigazgatója elmondta, az előző szezon – melyet az NB I-ben töltött a gárda – kezdete előtt sok fiatal játékost építettek be a felnőtt keretbe, a csapaton pedig sokat lendített a karizmatikus vezetőedző, Németh Szabolcs érkezése. – A célunkat elértük, újra az Extraligában szerepelhetünk, de mivel nagy a szakadék az NB I és az Extraliga elvárásai között, így az alapvető koncepciónk megtartása mellett négy légióst is igazoltunk a keret megerősítésére – fogalmazott a sportigazgató, aki kiemelte, mivel csak nyolc csapat szerepel a legmagasabb osztályban, a játékosokkal szembeni elvásárok is nőttek.

– Szükséges volt a biztos anyagi háttér megteremtése is, nagy örömünkre szolgál, hogy az Ongropack Kft. névadó szponzorként csatlakozott a szakosztályunkhoz, mert ennek is köszönhető, hogy ilyen játékoskeretet sikerült kialakítanunk és a stabil középmezőnybeli tagságot célozhatjuk meg – mondta Szabó Éva.

Németh Szabolcs vezetőedző a 11 hétig tartó felkészülési időszakról számolt be, és kijelentette, a bajnokság kezdete előtt játékosai olyan fizikális állapotban vannak, amilyenben lenniük kell.

– Egy hosszú felkészülés előtt még sok a kérdőjel, de sikerült mind a kondicionális, mind a taktikai oldalt szépen felépítenünk, így az esetleges nyitott kérdésekre válaszokat kaptunk. A napokban már a munka mentális részére is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy a nyitány, ráadásul hazai pályán, megfelelően sikerüljön – fejtette ki a tréner, aki hozzátette: 12 fős keretét 12 különböző karakterű játékos alkotja, a feladat az, hogy belőlük egységes egészet formáljanak.

Németh Szabolcs elmondta, a csapat fiatal, nem kész és kiforrott játékosokból áll, de mindannyian éhesek a sikerre.

– Nyilván nem vagyunk olyan tapasztaltak, mint más extraligás együttesek, de épp a fiatalos lendület okán képesek vagyunk ezt ellensúlyozni és helyenként brillírozni a pályán – jelentette ki az edző, és kiemelte, csak a "kőkemény munka" hozhat számukra eredményt és folyamatos fejlődést.

Egri Klaudia, a DVTK csapatkapitánya arról beszélt, hogy számára újdonság lesz a csapatkapitányi feladatkör, de hisz abban, hogy elnyerte társai bizalmát. – A lányokkal közel azonos korúak vagyunk és a pályán és edzéseken kívül is számtalan közös programon vettünk részt, ahol igyekeztünk minél jobban megismerni egymást. Nagyszerű a hangulat az öltözőben és már alig várjuk a vasárnapi mérkőzésünket – nyilatkozta.

Hirdetés
Hirdetés