Hirdetés
Hirdetés

Fico állapota stabil, ám továbbra is súlyos

MTI | 2024. 05. 18. | 14:07:31
Ismét megműtötték a szlovák kormányfőt.
Fico állapota stabil, ám továbbra is súlyos
Robert Fico május 15-én Handlovában beszélget a helyi lakosokkal (Fotó: TASR)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón május 18-án.

Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.

Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint "egyelőre még nem sikerült győzni." Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi. Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy "rendet teremtsenek."