Hirdetés

Miskolci örömmámor: még Isten is a Diósgyőr mellett állt!

2018.06.02. 21:04

Miskolci örömmámor: még Isten is a Diósgyőr mellett állt!
Szép volt, fiúk! (Fotó: MTI)

A fiúk kiharcolták a győzelmet a bajnok ellen.

Hirdetés

A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a bajnok Videoton FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 33. (utolsó) fordulójában, és miután számára kedvezően alakult minden eredmény az alsóházban, kiharcolta a bennmaradást.

A bajnoki címét múlt héten bebiztosító Videoton alapcsapatából többen pihenőt kaptak, így néhány fiatal játékos előtt adódott bizonyítási lehetőség. Ezen a találkozón debütált az NB I-ben kezdőként Mocsi Attila és Bolla Bendegúz, illetve csereként a mindössze 17 éves Szabó Bálint és Torvund Alexander, míg Elvir Hadzic és Réti Patrik először volt kezdő. A kapuban Tomás Tujvel állt, aki bajnoki találkozón ezt megelőzően legutóbb 2013. június elsején lépett pályára a Videotonban. 

A DVTK játékosai sorfalat álltak a bajnokcsapat kivonuló játékosainak,

majd gyászszünet következett a héten 84 éves korában elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton egykori edzője emlékére. A mérkőzésre 90 százalékos kedvezménnyel árulták a belépőket, vélhetően ennek eredményeként is több mint tízezren látogattak ki a stadionba.  

A Diósgyőr, amelynek három pontra volt szüksége, lendületesen kezdett, sokat támadott, de nagy gólszerzési lehetőséget nem alakított ki. A folytatásban már a Videoton is eljutott egy-két megindulásból a hazai kapuig, a DVTK mezőnyfölénye azonban így is megmaradt. Ez azonban kevésnek bizonyult a vezetés megszerzéséhez, mivel a beadásokra rendszerint nem érkezett senki, a távoli lövések pedig nem voltak pontosak.

Sesztakovék nagyot küzdöttek  (Fotó: mti)
 

 A második félidő elején a Videoton egymás után több helyzetet alakított ki, a DVTK-nak bő tíz perc kellett ahhoz, hogy valamelyest magára találjon. Aztán a 66. percben Dusan Brkovic fejelt a Videoton kapujának bal alsó sarkába egy balról, a szögletzászlótól beívelt szabadrúgást. A gólt követően alaposan lendületbe jött a Diósgyőr, több nagy gólhelyzet jelezte, hogy a hazaiak már más lelkiállapotban futballoznak. Csakhogy szűk tíz perccel később Stefan Scepovic csapott le az előre vágott labdára, amelyet jobbról, a 16-os sarkáról átemelt a kissé kint álló Radoson. Végül mégis örülhettek a hazai szurkolók, mert a csereként beálló Makrai Gábor a 87. percben nagyszerű csellel tisztára játszotta magát, majd kilőtte a jobb alsó sarkot.

A Diósgyőrnek csak a győzelem ért bennmaradást, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzott volna az élvonaltól. A lefújást követően a stadionban a Balmazújváros-Ferencváros mérkőzés végeredményére vártak a játékosok és a nézők, és az ottani 3-3-mal dőlt el, hogy a DVTK a következő idényben is a legmagasabb osztályban játszik.

OTP Bank Liga, 33. forduló:
Diósgyőri VTK-Videoton 2-1 (0-0)
DVTK Stadion, 10 143 néző, v.: Iványi 
Sárga lap: Hasani (20.), Sesztakov (45.), illetve Pátkai (16.)
Diósgyőr: Rados - Eperjesi, Brkovic, Tamás M., Forgács - Busai, Lipták (Kocsis, 62.), Hasani - Ugrai (Bacsa, 58.), Szarka, Sesztakov (Makrai, 82.)
Videoton:  Tujvel - Bolla (Torvund, 85.), Tóth B., Mocsi, Tamás K. - Nego, Pátkai, Réti - Kovács I. - E. Hadzic (Szabó B., 73.), S. Scepovic
Gólszerző: Brkovic (66.), Makrai (87.), illetve S. Scepovic (75.)

A bajnokság végeredménye:

1. Videoton  33 20 8 5 65:28 68
2. Ferencvárosi TC  33 18 12 3 69:31 66
3. Újpest  33 12 13 8 41:38 49
4. Honvéd FC 33 13 8 12 50:53 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53:47 44
6. Puskás Akadémia 33 11 10 12 41:46 43
7. Paks 33 11 9 13 43:48 42
8. Haladás 33 11 5 17 35:50 38
9. Mezőkövesd 33 9 10 14 35:52 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44:53 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39:46 36
12. Vasas 33 9 7 17 38:61 34
DiósgyőrVideoton

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés