Hirdetés

Tour de Hongrie: Miskolc az egyik célállomás

MTI

2018.02.27. 13:05

Tour de Hongrie: Miskolc az egyik célállomás

Színvonalas versenyre van kilátás.

Hirdetés

Augusztus 14-én a siófoki prológgal rajtol el az idei Tour de Hongrie, Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye, melynek mezőnye hat nap alatt tíz megyét érintve összesen 800 kilométert teljesít.

Az idei viadal útvonalát kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában mutatta be Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke.

Egyúttal jelezte, hogy a hazai Tour eddig második kategóriás verseny volt, idén azonban első kategóriába került, ami azt jelenti, hogy azon akár World Tour-csapatok is indulhatnak.

Mint mondta, jelezte részvételét a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk istálló is. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy World Tour-istállók többsége azért nem látogat Magyarországra, mert azon a héten párhuzamosan két WT-versenyt is rendeznek.

A magyar indulókkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei évre alakult két kontinentális csapat, a Kőbánya és a Pannon Cycling Team ott lesznek a versenyen. Az osztrák My Bike csapatban Kusztor Péter és Pelikán János versenyez, a luxemburgi Differdange-ben pedig Rózsa Balázs, de rajthoz áll majd a magyar válogatott is, melyet a szövetség állít össze.

Az útvonalról elhangzott, hogy az idei verseny start- és célállomásait még 2016-ban választották ki a pályázó települések közül, sportszakmai és turisztikai szempontokat is szem előtt tartva.

A prológ 4 kilométeres lesz,

a leghosszabb etap a harmadik, mely során Ceglédről Hajdúszoboszlóra 210 kilométert tesznek majd meg a kerekesek, s a sík szakaszon várhatóan látványos sprintbefutó dönthet majd a győzelemről.

A legnehezebb, azaz a "királyetap" a negyedik lesz: augusztus 18-án Karcagról rajtol a mezőny, s a Bükk emelkedőinek meghódítása után a kerékpáros fesztivállal készülő Miskolcon zárul a 178 kilométeres küzdelem.

Az idei Tour Balatonalmádit, Keszthelyt, Velencét, Székesfehérvárt is érinti, a zárás pedig Budapesten lesz - méghozzá a tervek szerint Újbudán, a Duna partján, éppen ott, ahonnan az első, 1925-ös Tour de Hongrie mezőnye útjára indult -, s ahol látványos körpályás versennyel fejeződik be a hatnapos viadal.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
Prológ
: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Budapest-Budapest, 78 km, augusztus 19.
Tour de Hongriekerékpározás

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés