Pofon az országnak és ötvenhat hőseinek is
Ismeretes az a történet, hogy a lánglelkű Rákosi Mátyás rögtön a szovjetizált rendszer hajnalán megbízta Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát egy új „szocialista” himnusz megalkotásával, mondván: „Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza vagy bármely ünnepség Isten nevével kezdődjön.” E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott:
„Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.”
A borzas pártvezér nem nyugodott, Illyés Gyulát is magához intette. Írjon egy új himnusz- szöveget – mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán:
„Meg van az már írva.”
Azóta furcsa utóéletet élnek az államilag felkért dalok, hogy mást ne mondjuk, ki ne emlékezne a hírhedett barackfa-dalra, amelyből megtudhattuk, hogy Trianon annyira vidám dolog, hogy „szemünkben a boldogság fénye ég.” Mostanság pedig az korbácsolta fel az érzelmeket, hogy az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára Egy szabad országért címen megjelent egy dal (?), hogy aztán jöjjön a pokol.
Hogy is lehetne ünnepelni méltóságteljesen, ha még egy nyamvadt himnusz sem íródott e tárgyban? - kérdezhette valamelyik tudatlan friss diplomás ott fönn Nem tudhatta, hogy nem kell semmilyen himnusz 56-nak. Azért nem kell, mert már van neki. Így intézte a történelem. 1956. október 23-án este a rádió épületénél a harcok miatt lehetetlenéé vált az adás elkészítése, ezért a Parlament épületében alkalmi stúdiót rendeztek be. A rádióból átkerült néhány hanglemez, ahol a közlemények és a híradások között azokat felváltva játszották le. Nem volt gazdag a választék, így történt, hogy a leggyakrabban játszott darab Beethoven Egmont-nyitánya lett. Ebben ott van a forradalom összes reménye, pátosza, tragédiája.
De ha ez kevés lenne, itt járt köztünk Cseh Tamás a Széna tér vagy a Corvin köziek című dalaival; akik heroikusabbra vágynak, azok hallgassák a Romantikus Erőszak Előre mind, pesti srácok című felvételét, de az East együttes is írt egy ma is vállalható 56-os dalt még 1989-ben.
Nekünk viszont már megint Mohács kellett, és így került képbe Desmond Child. Nem akárki ő, méltatja őt Balog Zoltán, a református lelkipásztor, Liszt Ferenchez hasonlítva „tanulságos megérkezését hozzánk”. Megtudtuk róla, hogy felfedezte magyar gyökereit, és magyar állampolgár lett. Mondják, óriási slágereket írt, mint például a Livin’ la Vida Loca, aminél kevesebbért is sitteltek le embereket Nürnbergben.
Azt már kevésbé szokták hangsúlyozni, hogy példás házasságban él, és két gyereket nevel. Csak éppen nem felesége, hanem férje van, a gyerekeket pedig egy béranya hordta ki nekik; még dokumentumfilm is készült róluk, amiről örömmel számolt be a Meleg Szülők Magazinja.
Az igaz indulatok azonban akkor szabadultak el, amikor kiderült ez a vicces Desmond megschmittelte 56-ot, vagyis egy 2007-ben, a miami sportcsapatok számára írt dalocskáját hasznosította újra, amely szerzemény minden ízében megegyezik az 56-os emlékdallal. Mintha még a magyar énekeseket is úgy választotta volna ki, hogy ne nagyon térjen el az eredetitől. A különbséget csupán a hangszerelés jelenti. Az amerikai változat a sportrendezvényekről jól ismert fúvószenekarral és kórussal letisztultabb hatást kelt, mint a Tűzszekerek főcímdalát idéző dobokkal, megszámlálhatatlan és agyonpolírozott éneksávval, valamint a diszkókorszakot idéző műanyag vonósokkal támadó magyar.
Pénzről, presztízsről, paripáról még nem is beszéltünk. Az egészben azonban nem ez a legelkeserítőbb. Most komolyan azt üzenik fentről, hogy egy ilyen undorítóan és vérlázítóan nyálas fércművel adózunk a 60 éve vérüket áldozó hősök emlékének? Hogy ez az amerikai turkálóból vett nyálpop, úgy, ahogy van, nem hozható közös nevezőre egy olyan eseménnyel, amelyet vérrel és sárral írtak a szovjet T-54-es tankok ellenében. A szovjet csapatok ellen küzdő, abban az évben a Time magazintól az „Év embere” címet kapott ’56-os forradalmár nem pop. A kisestélyik nincsenek összhangban 1956 mondanivalójával, tanulságaival és velőt rázó sikolyaival.
A máz nagyon rossz. Pofon az országnak és ötvenhat hőseinek is. Egy kikukázott, poposított sportdal nem lehet ötvenhat himnusza. Márpedig, hacsak a botrány hatására nem döntenek másként – nem szoktak – a szerzemény október 23-án, a Kossuth téren is felcsendül a teljes stáb részvételével, Desmond Child vezénylete mellett. Addig is megtekinthető a legnagyobb videómegosztón, mondjuk el még egyszer, egy szabad országért.
Szalmási Nimród
