Hirdetés

Fele királylányság

2014.02.08. 19:17

Fele királylányság

Bébiblog újratöltve! Lesz itt minden: kacagás, sírás-rívás, ajtócsapkodás. (10. rész) Bereczki-Csák Helga írása

Hirdetés

10. rész: Holmik túléléshez

Létezik egy interaktív rajzfilm, Dóra, a felfedező a címe. A spanyol kislánynak minden epizódban akadályokon keresztül kell eljutnia a célig. Ebben a társa egy majom (Csizi), segítője pedig egy beszélő térkép és egy varázshátizsák. Ami egy szülőnek rém unalmas, azt a gyerek nagyon élvezi: tele van ismétlődő formulákkal, színekre, számolni tanít, egyszerű logikai fejtörőket vonultat fel. És sokat kérdez: hatásszünet, a gyerek ilyenkor örömüvöltéssel válaszol a képernyőnek. Dóra – már csak a névrokonság okán is – ezt a mesét sokáig nagyon szerette. Nem hittem, hogy egyszer még fontos üzenete lesz.

Minden szülőnél eljön az idő, amikor meg akarja fogalmazni, mire akarja nevelni a gyerekét. Nem a késsel-villával evésre gondolok, hanem arra a tarka mindenségre, amit az élet beletett az anyába-apába, aztán amikor gyerekük született, gondosan kiválogatták a muníciót, de még így is maradt egy hatalmas készlet még hatalmasabb kétellyel, hogy ebből mit is kéne oda- és átadni a gyereknek, mit kell majd magától megtanulnia, átélnie, elszenvednie és hogy egyáltalán mit turmixol majd neki össze a saját sorsa.

– Én azt akarom, hogy soha ne költözzetek el, és mindig itt lakjatok velünk – vázolta fel egy este apa a két lányát illetően távlati terveit Dórának. (Ha látná, milyen kupi van estére a Dóra szobájában és mi terem a Rozi pelenkájában fél banán-fél alma után, ő sem gondolná komolyan, de csak hallgattam, mint a sír). Rozi a felvetésre ironikusan, hatalmasra fújt nyálbuborékokkal válaszolt, Dórától viszont nem várt, kemény szavak pattantak bele a levegőbe: – Apa, én a saját életemet akarom élni.

Megijedni ilyenkor idő nincs, nevetni meg kedv nincs. Hiszen elkezdődött. És a kicsinél is el fog kezdődni. Ötévesen már rég tudják, a szülő és a gyerek nem egy kompakt valami, hanem összetartozásuk ellenére is minimum kettő. Anya és apa létezésével javarészt „csak” szolgáltat: azért vannak, hogy én legyek. Hogy jól legyek. Mielőtt azonban ezen önként vállalt szolgaság fölötti mély önsajnálatomban elsírhattam volna magam, Dóra előszedett egy Dóra, a felfedezős mappát és sorolni kezdte – Látjátok? Én vagyok Dóra, Rozika Csizi (a majom, mi más...?), anya a hátizsák, apa a térkép.

És tényleg. Anya a hátizsák. Amibe mindent bele lehet pakolni, amiből elő lehet bányászni egy megoldást, vagy ha azt nem, akkor egy eszközt a megoldáshoz. A hátizsák ránehezedik és húzza olyakor a gyerek vállát, de van benne pár holmi a túléléshez: simogatás, ölelés, megbocsátás, na és a milliószor elmondott mondat, ami a legbiztosabb kapaszkodó egy kicsinek ebben a böhöm világban: nincs semmi baj. Mert ha anya mondja, akkor valóban nincs semmi baj. (Akkor se, ha van).

Apa a térkép. Aki utat mutat. Aki technikát tanít. Hogyan kell elbánni az ellenséggel, hatástalanítani az akadályt, megmászni a fát, arrébb tolni egy hegyet, kiszabadulni a hiszti fogságából. Irányokat ajánl úgy, hogy meghagyja a választás lehetőségét. Aztán ha eltévedtél, ha rozsdás szögbe léptél, hát kislányom, a te bajod, állj fel, töröld le, indulj neki újra.

És a gyerek majd megy. Az is lehet, hátra se néz. Ennek a (rajz)filmnek mi csak a nézői lehetünk. Akinek teli hátizsákja van és jó térképe, azt nagy baj nem érheti a vadonban. Ezekkel felszerelhetjük, de a többi az ő dolga. Akárhányszor hal is bele ez utóbbiba a szülő.

9. rész: Vajon minden gyerek szép?
8. rész: Szokások és mániák
7. rész: Ha nem lennének
6. rész: Bendő Band
5. rész: Kettőt szeretni
4. rész: Hova tegyük a gyereket?
3. rész: „Két gyerek nem egy!”
2. rész: Csak az esték ne lennének!
1. rész: Jöjjön, akinek jönnie kell!

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés