Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ha anyád nem szeret

| 2018. 09. 05. | 17:06:00
Nem egy leányálom. Sorozatot ajánlunk.
Ha anyád nem szeret
Hirdetés
Hirdetés

Az Éles tárgyak (Sharp Objects) a HBO frissen bemutatott minisorozata, az utóbbi idők legjobb pszichothriller-szériája: van benne csípőfogó, tű, egy marék szempilla meg vagy öt négyzetméter elefántcsont. Borzasztó mese arról, hogy egy életre megnyomorít, ha anyád nem szeret. De az is lehet, megöl.

A Missouri államban lévő Wind Gap nem a világ vége, mert ahhoz a világ vége kifejezést kellene megsérteni, hanem egy elfelejtett semmi a semmi közepén. Az ijesző kisváros mellett az időn kívül valahogy egész Amerika elrohant – úgy 30 éve. Az áram ingadozik, a kocsmában rossz sör és meleg konyak van, már az is esemény, ha száll a por, aminek felhője mögött a jövő egy az egyben elveszett. Itt a sertésvágóhíd és egy izzadt hónaljú rendőrfőnök az összes nevezetesség, azaz Wind Gap nem egy leányálom, mondhatni, szó szerint. Ide vezénylik Camille Preaker (Amy Adams) bűnügyi újságírót, ugyanis e fáintos kis helyen ölik a kamaszlányokat. A gyilkosságokat különös kegyetlenséggel, előre kitervelten követi el valaki.

Camille voltaképp hazatér, hiszen itt nőtt fel: ismeri a helyi viszonyokat és az azokat alakító gyengébbnél gyengébb, de kivétel nélkül defektes karaktereket. Olyan város ez, ahol a személyiségjegyek alapján bárki lehet a gyilkos, még magára az újságíróra is gyanakodni kezd a néző, hiszen komoly vodkafüggő, a testét pedig szörnyű hegek fedik.

Gillian Flynn tud valamit: eddig mindössze három regényt írt, a Holtodiglanon és a Sötét helyeken kívül az Éles tárgyakat, ám mind bestseller lett, valamennyit meg is filmesítették. Kell ennél hatékonyabb munkavégzés?

Az Éles tárgyak nyolc része lassan bontja ki a szörnyűségeket. Camille a szüleihez költözik vissza: nyomasztó emlékei, közöttük saját kishúga halála egy élére vasalt házban fosztogatja az idegrendszerét, miközben óvatos módszerekkel igyekszik rájönni, ki szórakozik azzal, hogy csípőfogóval esik neki kislányok fogsorának. A szülői fészekben minden tökéletes: anya (Patricia Clarkson) haja, apa (Henry Czerny) stílusa, a tapéta selyme, és hát ahol még a süteményen is vigyázzban áll a tojáshab, ott valami egész gyanús.

A kétszeres Arany Glóbusz-díjas és öt Oscarra (Amerikai botrány, The Master, A harcos, Kétely, Junebug) jelölt Amy Admas úgy alakítja a hideg számkivetettet, az ember szívből szurkolni kezd neki, ne találja meg a vérengző fenevadat, hogy nézhessük még ezt az alakítást. Camille nem a vérbeli újságírót hozza, hanem a csendes beépülőt, aki ha kell, lealjasodik a piától és a terhes múlttól, vagy épp egy motelban szexel, információkért cserébe. Ezzel a nővel – női mivoltát tekintve – azonosulni lehetetlen, emberként azonban nagyon is szükségszerű, ugyanis a human being régi sarát borítja az asztalra: tessék, ilyen (depressziós, gyenge, félelemmel teli, zárkózott) lettem attól, hogy anyám a szemembe mondta már kicsiként: sose szeretett, és most, 40 évvel később ugyanezt újra odaveti nekem a tornác hintaszékéből, a két sznob gondolat közé ékelődött kávéscsésze fölött, mint aki annyit mond, elfogyott itthon a gríz – bravó.

Ezt az anti-anyát a szintén Oscar-jelölt Patricia Clarkson formálja meg, akit a Kevin Spacey-féle Kártyavár (House of Cards) című sorozatból, Woody Allen Vicky Cristina Barcelonájából vagy a Halálsoron című moziból ismerhetnek a nézők. Mesterien futtatja csúcsra a gonoszság mosolyba csomagolását, ám mint kiderül, neki is volt egy kis gondja az anyjával, ha nevezhető kis gondnak az, ha 6 évesként éjjel egy erdő közepén hagynak.

A kételyek jó ütemben tisztulnak le: csak a hetedik rész közepe körül válik nyilvánvalóvá, hol kell keresni a gyilkost. Bár elmeháborodottnak tűnik a helyi lakosság fele, kiderül, eddig a rossz felében folyt a nyomozás... A néző fejében is. Feszes, sötét filmsorozat olyan arcokkal, hogy álmunkban se jöjjenek elő.

Az Éles tárgyak a krimin túl lélektani dráma, ami a Münchausen-szindróma by proxy változata köré épül – a nagyon ritkán előforduló kórképről a mai napig szakmai vita folyik, hogy pszichiátriai betegség vagy a bántalmazás büntetőjogi kategóriája. A by proxy azt jelenti, a delikvens azért, hogy magára felhívja a figyelmet, nem magát betegíti meg (mint a sima münchausenesek), hanem egy hozzá közel álló személyt. Na, de ki tenne ilyet?

Nézzék meg! Csak ne egyedül. És ne este.

Bereczki-Csák Helga 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés