Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elítélhetik a saját magát hasba szúró borsodi asszonyt

| 2020. 03. 25. | 11:13:00
Másokat vádolt a bűncselekmény elkövetésével.
Elítélhetik a saját magát hasba szúró borsodi asszonyt
Hirdetés
Hirdetés

Hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség egy büntetett előéletű negyvenéves nővel szemben a napokban. A vádirat szerint a nő 2018 januárjában magáneleti problémái miatt otthonában, ittasan egy késsel hasba szúrta magát. A vádlott lánya miután a sérülésről tudomást szerzett, értesítette a rendőrséget. Az asszony az egyenruhásoknak a helyszínen elmondta, a sérülést önmagának okozta, majd orvosi ellátása közben elkövetőként már az egyik férfi ismerősét nevezte meg, akiről azt állította, meg akarta erőszakolni, tette közben okozta a hasi sérülését.

Az intézkedő rendőrök ellenőrizték a vádlott állításait és megállapították, nem a férfi követte el a bűncselekményt.

Miután a nőt a mentők kórházba szállították, sérülését ellátták, tanúkihallgatás miatt a nyomozók felkeresték, akiknek egy újabb verziót adott elő, a késeléssel már egy másik férfit vádolt. Az asszony nyilatkozata alapján a férfit súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűncselekmény hiányában megszüntették vele szemben az eljárást, mert kiderült, a nő magát szúrta meg.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés