Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mindössze négy évet kapott a borsodnádasdi lány gyilkosa

| 2020. 03. 03. | 14:16:00
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt mondták ki bűnösnek a férfit.
Mindössze négy évet kapott a borsodnádasdi lány gyilkosa
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Törvényszék március 3-án 4 év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki egy vízgyűjtő aknába dobta az eszméletlen sértettet, ezzel halálát okozva.

A borsodnádasdi emberölési ügyként ismertté vált ügyben a bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. szeptember 2-án egy baráti összejövetelen vett részt egy tóparton, ahol alkoholt fogyasztott, illetve elszívott néhány szál „herbálos” cigarettát is. A vádlott és a sértett korábban ismerték egymást, baráti viszonyban álltak, így napközben telefonon tartották a kapcsolatot, estére találkozót beszéltek meg a település temploma mellett található erdei ösvényhez. A bíróság közleménye szerint a lány elment a találkozóra, összevesztek a vádlottal, majd elváltak; azonban a vádlott visszament a vita helyszínére, ahol már ájult állapotban talált a sértettre, akit halottnak hitt.

A férfi az ájult sértettet levetkőztette, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, él-e még a lány, a testét elvonszolta az erdei ösvény vízelvezetőjének csatornájához, annak vasfedelét leemelte, majd bedobta a sértettet. A még életben lévő lány halálát vízbefulladás okozta. 

Az ügyészség a vádlottal szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat, a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek a férfit. A törvényszék álláspontja szerint ugyanis nem volt bizonyítható, hogy a férfi szándékosan meg akarta volna ölni a nőt, felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor a vízelvezető aknába bedobta a sértett ájult testét, nem győződött meg arról, él-e még a lány, így hanyagságával okozta annak halálát. 

A gondatlanságból elkövetett emberölést a törvény 2 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság ítéletét a vádlott és annak védője tudomásul vette, ugyanakkor az ügyész a gondatlan emberölés minősítésének megállapítása miatt és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést nyújtott be.

[Beillesztett cikk: Csak részben ismerte el tettét a borsodnádasdi gyilkos]

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés