Hirdetés
Hirdetés

Mádi tűzoltó az ország legerősebb embere, már harmadszor

| 2020. 05. 05. | 11:37:00
Juhász Péter zárt kapuk mögött nyerte el a címet
Mádi tűzoltó az ország legerősebb embere, már harmadszor
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendhagyó módon ugyan, de idén is lezajlott a HSMA (Magyar Erősember Szövetség) egyéni országos bajnoksága, egyúttal a Prémium Liga második állomása az idei versenyszezonban. Az első helyezést már harmadik alkalommal zsebelte be a mádi kolosszus, Juhász Péter. A vírushelyzet nagyban befolyásolta az idei döntőt, amire május elsején, Győrben került sor – ezúttal közönség nélkül, zárt kapuk mögött.

– A program végül kétnaposról egynaposra módosult, mivel két versenyszámot is kihagytunk – árulta el Darázs Ádám a HSMA szakmai igazgatója. – További kellemetlenség, hogy a 12 döntősünk közül egy fő sajnos nem tudott megjelenni, hiszen ő Svájcban dolgozik hentesként, és a korlátozások miatt nem sikerült átlépnie az országhatárt.

Az így 11 főre szűkült csapat válogatott próbatételekkel került szembe: a vikingnyomást Hegedűs Ádám, a kamionhúzást Sebestyén János nyerte. A további négy versenyszám (lengősúly- és bödöncipelés, kőgolyóemelés, autótartás keretben és izlandi kereszt) mindegyikében Juhász Péter kapta a legtöbb pontot, így győzelméhez kétség sem férhetett.

Súlyos sérülés után

Nem csoda, hogy a mádi kolosszus most is remekelt, hiszen 21 éves kora óta űzi az erősember-sportokat. 2013-ban egy mellizomszakadás kényszerítette váratlan pihenőre, ám a betegségből felépülve egy év alatt teljesen visszatért az ereje. Akkor választotta a tűzoltói hivatást és ezzel párhuzamosan tért vissza a versenyzés világába is.

A győztes azt már korábban elárulta, egy ilyen verseny nem csak a fejlett izomzatról szól: – Komplex gyakorlatokról beszélünk. A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is. A különböző feladatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.

 

Hirdetés
Hirdetés