Hirdetés
Hirdetés

Gyártóüzemet adtak át Mezőkövesden

| 2020. 10. 30. | 13:10:00
Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos.
Gyártóüzemet adtak át Mezőkövesden
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Díszpapírtasakokat gyártó üzemet adott át Mezőkövesden a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoport, a beruházás mintegy 80 millió forintba került, az üzem 95 embert foglalkoztat, köztük 93 megváltozott munkaképességűt.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az avatáson azt mondta, a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen.

Szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 4,5 millióan dolgoznak a gazdaságban, közülük 155 ezren megváltozott munkaképességűek, az ő akaratuk azonban nem változott meg, magukat is, családjukat is bérből, jövedelemből szeretnék eltartani.

Az államtitkár elmondta: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos, ez 2010-ben mindössze 18 százalék volt, „ettől függetlenül van még előttünk munka”.
Csizi Péter, a cégcsoport ügyvezető igazgatója emlékeztetett, a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. 2007-től van jelen Mezőkövesden. A társaság a KÉZMŰ- és az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft-vel együtt több mint 9500 embernek biztosít munkát országszerte 140 telephelyen.

Hirdetés
Hirdetés