Nagyon erős mezőny érkezik a Zemplénbe, a ralira

MTI

2020.10.29. 18:30

Nagyon erős mezőny érkezik a Zemplénbe, a ralira
A kép illusztráció

A háromnapos verseny egyik helyszíne Nyíregyháza.

Hirdetés

Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar bajnok raliversenyző szerint az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlik majd össze a jövő hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság idei negyedik futamán.

Az Eb összetett pontversenyének 12. helyén álló pilóta az M1 aktuális csatornának október 29-én, csütörtökön azt mondta, jó hangulatban várják a viadalt navigátorával, Ferencz Ramónnal, akivel nemcsak annak örülnek, hogy egyáltalán versenyautóba ülhetnek, és mehetnek, hanem annak is, hogy mindezt hazai közönség előtt tehetik.

"Részben már a jövő évet készítjük elő, bízva abban, hogy konszolidálódik a járványhelyzet, de természetesen egy Eb-futamon nem csak a részvételért indulnak el a versenyzők, és így vagyunk ezzel mi is, a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk"

- nyilatkozott Herczig.
A magyar versenyző hozzátette, az idén ez a harmadik futam, amelyen rajthoz állhatnak, összességében pedig keveset tudtak tesztelni és versenyezni, ezért is jó, hogy a Rally Hungaryn elindulhatnak.
"Kicsit későn, de megtaláltuk, hogy hol vannak azok a pontok, amelyekben lemaradásunk van az élmezőnyhöz képest, ezt próbáljuk kamatoztatni a továbbiakban" - jelentette ki Herczig.

A Rally Hungary jövő pénteken, november  kezdődik a máriapócsi prológgal, majd szombaton és vasárnap a Zemplénben, valamint Nyíregyházán versenyez az Eb mezőnye.
NyíregyházaNyíregyháza-rali

Szóljon hozzá!

Hirdetés