Hirdetés
Hirdetés

Szájmaszkgyártó gépet adtak át Abaújszántón

| 2020. 10. 21. | 17:02:00
A beruházás 100 millió forintba került.
Szájmaszkgyártó gépet adtak át Abaújszántón
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Naponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonban lévő Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport abaújszántói gyáregysége, amit október 21-én adtak át.

A beruházás a gépsorokkal együtt 100 millió forintba került, az üzemben főleg megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az üzem átadásán azt mondta: a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen, olyan legyen a társadalom és a gazdaság, hogy mindenki munkából tudja eltartani magát. Úgy fogalmazott: a cél az, hogy "segély helyett munka legyen", a mostani járvány idején is a munka köré kell szervezni a megélhetést. Jelezte, a Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport több ezer megváltozott munkaképességű embernek is munkát ad országszerte.

Szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 4,5 millióan dolgoznak a gazdaságban, közülük 150 ezren megváltozott munkaképességűek, az ő akaratuk azonban nem változott meg, magukat is, családjukat is bérből, jövedelemből szeretnék eltartani. Az államtitkár elmondta: az abaújszántói komplexum a most átadott üzemmel együtt 117 embert foglalkoztat, közülük 77-en megváltozott munkaképességűek. Közölte: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos, ez 2010-ben mindössze 18 százalék volt, "ettől függetlenül van még előttünk munka". A beruházásnak köszönhetően a telephelyen felújítottak egy korábban nagyon rossz állapotú csarnokot, amelybe szájmaszkgyártó gépsort telepítettek.

Hirdetés
Hirdetés