Bunyó Kazincbarcikán: az kapta a nagy pofonokat, aki verekedni akart

ugyeszseg.hu

2021.05.04. 17:38

Bunyó Kazincbarcikán: az kapta a nagy pofonokat, aki verekedni akart

Még be is zárhatják.

Hirdetés

Hirdetés

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt, írja az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a vádlott még 2020-ban Kazincbarcikán egy hajléktalanszálló teraszán belekötött az ott tartózkodó sértett férfiba, szidalmazta őt és az édesanyját, majd verekedésre hívta.

A férfi felszólította, hogy hagyja abba, viselkedjen normálisan, a vádlott azonban rátámadt, és két alkalommal a felsőtestén megütötte. Ezután ismét ütni akart, de a férfi elkapta az ütésre emelt kezét, hátracsavarta és ellökte magától, újból jelezte neki, hogy nem akar verekedni.

A vádlott nem nyugodott, rátámadt a sértettre, ő hátrálva kitért, és védekezésképpen egy esetben ököllel arcon ütötte a vádlottat, aki ettől a földre esett. Felállva, újból szidalmazni kezdte a sértettet, és egymást követőn többször megpróbálta megütni, de a férfi mindig kitért, és végül egy ütésével ismét földre terítette a vádlottat. A sértett, hogy elkerülje a további konfliktust, elment a helyszínről, nem szenvedett sérülést.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben elzárás büntetést indítványozott.

erőszakverekedésKazincbarcika

Leader3

Szóljon hozzá!

Hirdetés