Egyesek úgy élnek a magyar zeneiparban, mint Marci Hevesen!

2018.06.04. 14:18

Egyesek úgy élnek a magyar zeneiparban, mint Marci Hevesen!
A jogdíjakból Fluor Tomi és társa szépen keresnek (Fotó: Fluor Tomi/Facebook)

A Wellhello, Demjén Rózsi vagy Ákos csak a jogdíjakból is meg tudna élni.

Hirdetés

Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda közlése alapján 2018-ban összesen 1,796 milliárd forintot folyósítottak 7 589 magyar szerzőnek és jogörökösnek. A kifizetés alapja az a 46 456 felvétel, amelyek rádióban és tévében szólaltak meg - derül ki a Blikk írásából.

A kifizetések annak megfelelően alakulnak, hogy egy-egy alkotást hányszor játszanak le, ennek alapján

összesen 28 szerző kapott 12 millió forint feletti jogdíjat, 71-en pedig a 6-12 milliós sávban tanyáznak,

de az Artisjus neveket nem mondott. Következtetni persze lehet, mert a lejátszzási adatok nyilvánosak. A rádiókban sugárzott hazai felvételek közül az Odaút (Wellhello) és a Csodák (Freddie), valamint a Bolondod voltam (Rácz Gergő és Iv) szólt a legtöbbször 2017-ben. 

Két nagy "öreg" sem panaszkodhat. Demjén Ferenc valamelyik dalát 2017-ben a rádiókban 21 823 alkalommal játszották le, a tévékben pedig 1381 alkalommal, ez összesen 23 204 elhangzás. Kovács Ákosnál 28 784 rádiós és 944 televíziós elhangzás gyűlt össze tavaly, ami annyi mint 29 728.

rockpopzene

Szóljon hozzá!

Hirdetés