Hirdetés

Nem kímélik a kommentelők a sztárt a Sziget miatt

Borsodihír

2018.08.09. 16:43

Nem kímélik a kommentelők a sztárt a Sziget miatt
Ezúttal a zenész volt a troll…

Nem jött be a rapper és csapatának szerencsétlenkedése.

Hirdetés

Enyhén szólva sokan csalódtak azok közül, akik nagy várakozással tekintettel Kendrick Lamar agusztus 8-i (szerda) koncertje elé a Szigeten. A felkapott amerikai rapper háromnegyed órás késéssel állt színpadra, s így csak 50 percet zenélt, mivel 23 órakor a színpadot zárni kellett. A szervezők közlése szerint a hiba Kendrick Lamarék saját audiorendszerében keletkezett, azt szerelték sokáig, ezért csúszott a koncert (a Sziget által biztosított berendezést nem kívánták igénybe venni, pedig az megfelelően működött).
Ezért aztán voltak, akik nem voltak boldogok… mint az alábbi, a fellépéshez kapcsolódó Facebok-eseménynél olvasható.

„Kendrick, baszki, eljöttél ide, a Szigetre, egy órat késel, a pénzt pedig felmartad!
:@@@@@
#rihanna_v2”

„Kár, hogy nem volt a Loyality, meg meg csomó szám elmaradt, kicsit gyász, magyarázd meg, köszi!”

„Köszönjük a playbacket és a rövidített prezentációt. Ennél már csak jobb lesz…”

„Thanks the waiting, you are ~1 dollar with playback, thank you! Never More.” (Köszi a várakozást, ez egy 1 dolláros playback volt, köszi! Soha többet.”)

„Jó nagy f*s volt! Ráadásul késtél is! Köszi a semmit, Kendrick Lamar!”

„Tudja valaki, mi történt tegnap? Mi volt a 40 percet meghaladó késés oka és miért volt olyan béna a hangja? Örömmel láttam, hogy a teljes zenekar vele van, de nem hangzott jól. Remek műsor lehetett volna, de hiányos volt, úgy tűnt, Kendrick maga is tudja, hogy ez gáz, amikor megígérte, hogy a végén visszajön. Legalább a tömeg jó volt, a rajongók megmentették az éjszakát, nagy volt az energia.”

SzigetKendrick Lamar

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti