Sting: 70!

wikipédia

2021.10.02. 15:28

Sting: 70!
Fotó: MTI/archív

Telik az idő.

Hirdetés

Hirdetés

Ma ünnepli hetvenedik (!) születésnapját Gordon Matthew Thomas Sumner, ismertebb nevén Sting. A Grammy-, Golden Globe- és Polar-díjas brit rockzenész, zeneszerző, basszusgitáros, énekes, szövegíró, színész, az egykori Police frontembere több mint 100 millió lemezt adott el. Első Grammy-díját 1984-ben kapta.

Sting Wallsendben született (North Tyneside-ban, Anglia északi részén) 1951. október 2-án. Ernest Sumner és Audry Cowell gyermekeként, akiknek Gordon után még három gyermekük született: Philip, Angela és Anita. Édesapja naplójában arról írt, hogy Gordon gyakran segített neki már hétéves korától a munkában. Kora reggelenként tejet szállítottak.

A Sumner-gyerekek római katolikus vallás szerint nevelkedtek, ír nagymamájuknak köszönhetően. Gordonnak volt egy öreg spanyol gitárja, szakadt húrokkal, ami egyik nagybácsija után maradt rá, aki Kanadába emigrált.

A Szent Cuthbert Gimnáziumba járt Newcastle-upon-Tyne-ban. Ezután a warwicki egyetemre járt, amit egy év után otthagyott. A zene ugyanis sokkal jobban érdekelte a tanulásnál. Mindig úgy érezte, egyszer majd így tud elmenekülni a szegénységből.

Ebben az időszakban gyakran besurrant olyan éjszakai szórakozóhelyekre, mint például a Club-A-Go-Go. Itt olyan zenészeket hallhatott játszani, mint Jack Bruce és Jimi Hendrix, akik későbbi pályáját befolyásolták.

Közben dolgozott kalauzként, építőmunkásként, volt adóhivatali dolgozó, és mirelitüzemben is dolgozott. Később, 1971-ben beiratkozott az Észak-Angliai Tanítóképző Főiskolára. Tanítói képesítést szerzett 1974-ben. Ezután két évig a Szent Pál Iskolában tanított Cramlingtonban, egy kis bányászfaluban. Az itteni tapasztalatok inspirálták két The Police-sláger, a Don't Stand So Close To Me és a Roxanne megírására. A két dal kedvenc könyveihez, a Lolitához és a Cyranóhoz is kötődik.

Már nagyon fiatalon tudta, hogy zenész akar lenni. Estéit, hétvégéit és vakációit azzal töltötte, hogy képezze magát zenei téren. Olyan helyi dzsesszbandákban játszott, mint a Phoenix Jazzmen, a Newcastle Big Band és a Last Exit.

Először a The Police zenekarral, majd szóló-zenészként vált híressé, valamint debütált a New York-i Broadwayen is.
Sting számos hangszeren játszik: láthattunk már a kezében gitárt, basszusgitárt, bőgőt, mandolint, szaxofont, pánsípot, lantot, de jól zongorázik, és harmonikázik is, amellett, hogy kitűnő énekes.

születésnapévfordulóSting

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés