Iszony lett a dupla szerelmi viszonyból Ózdon

Borsodihír

2020.06.24. 16:21

Iszony lett a dupla szerelmi viszonyból Ózdon

Összefogtak, a sértett bankszámláján lévő pénzt is meg akarták szerezni.

Az Ózdi Járásbíróság június 24-én döntött annak a férfinak és két nőnek a büntetőügyében, akik ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt emelt vádat az ügyészség - közölte a Borsodihírrel Balogh Adrienn, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a két nő - egymást nem ismerve - viszonyt folytatott a sértettel, a kapcsolatból anyagi hasznot reméltek. 2018 augusztusában azonban kiderült, hogy a sértett mindkettőjükkel kapcsolatot tart fenn, ugyanis összetalálkoztak annak ózdi lakásában. A két nő a történteken olyannyira felháborodott, hogy elhatározták, „kárpótlásként” pénzt és használati tárgyakat hoznak el a sértettől, ezért többször felpofozták, majd átkutatták a lakását is. Mindeközben jelen volt egyikük férfi ismerőse is, aki a menekülni próbáló sértettet lefogta, karját hátracsavarta és megkötözte.

A vádlottak néhány ezer forint értékű ingósággal távoztak a lakásból, majd a férfi és egyik társa egy bankautomatához vitték a sértettet, hogy a folyószámlájáról is megszerezzék a pénzét.

A férfi azonban csak ezer forintot tudott levenni a számláról, ezt szintén elvették tőle. Ezt követően visszamentek ugyan a lakásba, de a sértett egy óvatlan pillanatban elmenekült és rendőri segítséget kért.

A járásbíróság önbíráskodás bűntettének elkövetése miatt egyenként 2 év 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottakat.

A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Ózdönbíráskodás

Szóljon hozzá!

Hirdetés