Hirdetés
Hirdetés

Koronavírus: fertőzötteknek szánt gyógyszerek kereskedésével gyanúsítanak egy orvost

| 2021. 02. 18. | 18:07:00
Nemcsak a betegeket veszélyeztette, hanem azokat is, akiknek eladta.
Koronavírus: fertőzötteknek szánt gyógyszerek kereskedésével gyanúsítanak egy orvost
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fertőzés kórházi kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy budapesti orvost - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel, miután február 18-án, csütörtökön nagyszabású akciót hajtottak végre az ügyben.

Ibolya Tibor közleményében azt írta:

két embert őrizetbe vettek - köztük az orvost -, többet pedig előállítottak. A kihallgatásuk folyamatban van.

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult - ismertette. A budapesti kórházban dolgozó orvosnak, munkaköréből adódóan

hozzáférése volt a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek.

Ezzel csökkentette az intézmény készletét, így az ügyészség szerint a kórházban kezelt koronavírusos betegek életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. A főügyész hozzátette:

az orvos azoknak az egészséges, ilyen kezelésre nem jogosult embereknek is veszélyeztette az egészségét, akiknek ezeket a gyógyszereket értékesítette.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve csütörtökön összehangolt, tizenegy helyszínt érintő, házkutatásokkal egybekötött akciót hajtott végre, és több helyszínen gyógyszereket, készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Hirdetés
Hirdetés