Hirdetés
Hirdetés

Hárít a Legfőbb Ügyészség a „csengeri örökösnő” kapcsán

| 2021. 03. 02. | 15:56:00
Politikai érdekek szövik át az ügy tálalását, mondják. A vádlott ügyvédje valóban a DK képviselőjelölte volt 2018-ban.
Hárít a Legfőbb Ügyészség a „csengeri örökösnő” kapcsán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Visszautasítják azokat a politikailag motivált feltételezéseket, hogy az ügyészség törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt volna vagy járna el a „csengeri örökösnő” esetében – közölte honlapján március 2-án a Legfőbb Ügyészség.

Emlékeztetnek: az ügyben a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. Mivel a vádlott az „örökséggel” kapcsolatban Kósa Lajost is megtévesztette, őt – egyes közéleti szereplők állításával szemben – a nyomozás során tanúként kihallgatták. Mivel azonban kára nem keletkezett, így az ügyben nem szerepel sértettként, írták. A nyomozóhatóság hivatalból vizsgálta az egyéb bűncselekmények esetleges megvalósulását is, azonban ezekre vonatkozó adatot nem tárt fel. A nyomozás után a Mátészalkai Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot a Mátészalkai Járásbírósághoz.

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a vádirat tartalmazza az egyes közéleti szereplők által megjelölt cég kapcsán az átutalás körülményeit és annak a pénznek a sorsát is, amely a „csengeri örökösnő” bankszámlájára érkezett. Mindez teljességgel beleillik a vád tárgyát képező csalássorozatba. 

– A vádlott későbbi vallomásaiban, így a saját kezűleg írt vallomásaiban maga is cáfolta azt, hogy az ügyben felmerült kft-től kapott pénzt más személynek vagy más személy megbízottjának adta tovább és csupán ezen személy kérésére ismerte el utólag a tartozást. A nyomozás egyéb bizonyítékai szintén cáfolták a terhelt által is visszavont nyilatkozatait. A nő arra hivatkozott, hogy ezeket a valótlan állításokat külső befolyásra tette

– emelte ki a Legfőbb Ügyészség. Az eljárás bírósági szakaszban van; a bizonyítási cselekményekről és büntetőjogi felelősség kérdéséről a bíróság fog dönteni. A büntetőeljárás során feltárt tények a bíróság nyilvános ülésein, tárgyalásain megismerhetők.

Hirdetés
Hirdetés