Hirdetés
Hirdetés

Letartóztatásban van a rudabányai fiatalkorú rabló

| 2021. 11. 19. | 15:37:00
Sportcipőt és 80 ezer forintot vett el áldozatától.
Letartóztatásban van a rudabányai fiatalkorú rabló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás – áll a Miskolci Törvényszék közleményében.  A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított november 16-án délután megjelent az általa korábbról ismert sértett rudabányai lakásánál, ahová a nyitott ajtón keresztül bement, majd az ágyban alvó sértettet ököllel arcon ütötte, ezzel felébresztve őt. 

A fiatalkorú az ágy mellől 80 ezer forint készpénzt vett magához, valamint az ágy végében lévő sportcipőt is ellopta.

A sértett felszólította az értékek visszaadására, de erre a fiatal gyanúsított kijelentette, hogy ha feljelenti, akkor „kinyírja”, majd távozott az ingatlanból.

 

Cselekménye alkalmas lehet rablás bűntettének megállapítására, amely a fiatalkorú elkövető esetében akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a  a kiszabható szankció mértékére tekintettel a fiú elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne.

Következtetni lehet arra is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítási eszköz – az eddig elő nem került készpénz – megsemmisítésével, illetve az általa ismert sértett befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást akadályozná,  ez utóbbit fenyegető magatartása is alátámasztja.

A bíóság ezek miatt december 19-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzéssel szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Hirdetés
Hirdetés