Hirdetés

Letartóztatásban a kiscsécsi halálos közúti baleset gyanúsítottja

Miskolci Törvényszék

2022.05.13. 13:07

Letartóztatásban a kiscsécsi halálos közúti baleset gyanúsítottja
A baleset helyszíne (Fotó: Google)

Egy hónapot biztosan a rácsok mögött tölt.

Hirdetés

Hirdetés

A Miskolci Járásbíróság május 13-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A tényállás szerint –melyről a borsodihir.hu is beszámolt – a gyanúsított május 10-én bódult állapotban vezette személygépkocsiját Kesznyéten felől Kiscsécs irányába. Többször is áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választva meg gépjárműve sebességét, ismételten áttért a szembe jövő forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő sértetti gépjárművel, amelynek következtében annak jobb első ülésén helyet foglaló utasa a helyszínen életét vesztette.

A férfi szervezetéből a toxikológiai vizsgálat katinon származékot mutatott ki, amely kristályként kerül illegális forgalomba. A helyszíni szemle során a gépjárműből kábítószer gyanús anyagok is előkerültek.

A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak tartva a gyanúsított letartóztatását egy hónapra, vagyis június 13-ig rendelte el. Álláspontja szerint a férfi esetében reálisan kell számolni a szökés, elrejtőzés veszélyével, továbbá a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A végzés végleges.

halálos balesetMiskolci TörvényszékKiscsécsletartóztatás

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés