Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jön a nyelvi diákhitel

| 2019. 05. 21. | 11:05:00
A hallgató határozza meg a futamidőt.
Jön a nyelvi diákhitel
Hirdetés
Hirdetés

Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.

Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám – tette hozzá.

A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő (maximum öt év) alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni – ismertette. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés