Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez új: diákhitelt a határon túliak is kaphatnak

| 2019. 07. 30. | 10:33:00
Húszezer diákot érint.
Ez új: diákhitelt a határon túliak is kaphatnak
Hirdetés
Hirdetés

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et – közölte a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Magyar Péter azt mondta, több mint húszezer magyar diák tanul erdélyi egyetemen, viszont csak pár tucat veszi igénybe a hitelt.

Az igényléshez magyarra fordított hallgatói jogviszony és magyar bankszámla szükséges.

Kiemelte, a cél az, hogy Magyarországon és az egész Kárpát-medencében ne legyen olyan fiatal, aki azért nem tud felsőoktatási tanulmányokat folytatni, mert a családi vagy egyéb körülmények nem teszik azt lehetővé. Emlékeztetett, az 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében havi maximum 70 ezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra. A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.

Mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, visszafizetését a diploma megszerzése után négy hónappal kell elkezdeni, de bármikor ingyenesen előtörleszthetők – mondta, hozzátéve, a diákoknak nem okoz problémát a hitel visszafizetése.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés