Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyon sok pénzt tesz az érsebészeti ellátásba a kormány

| 2019. 10. 26. | 11:21:00
A megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.
Nagyon sok pénzt tesz az érsebészeti ellátásba a kormány
Hirdetés
Hirdetés

Az érsebészeti ellátás fix díjainak 83 százalékos emeléséről döntött keddi ülésén a kormány, ami 2,5 milliárd forintos növekedést jelent jövőre – közölte az MTI-vel az emberi erőforrások minisztere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén, ahol a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Rezidens Szövetség rendezvényén tartott előadást október 25-én.

Kásler Miklós kifejtette, a kormány korábban meghirdette az alapellátás megerősítését, a sürgősségi betegellátó rendszer működésének javítását, és ezeken a területeken már több lépést is tettek. Az egészségügy alappillérének számító népegészségügyi program keretében a daganatosbeteg-ellátó rendszer már felépült – mondta a miniszter, jelezve, hogy ennek mintájára létrejött a traumatológiai rendszer is, és ott a bérek emelése is megtörtént már.

Ezzel párhuzamosan szakemberek bevonásával felmérték a magyarországi érsebészet helyzetét, és különösen a megelőzésre helyeztek hangsúlyt – közölte Kásler Miklós. Hozzátette: ennek fejleményeként

a kormány döntött arról, hogy javít az érsebészet, valamint az érbetegségek ellátásának finanszírozásán.

A miniszter kiemelte: mivel keringési betegségről van szó, az ellátás központja az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet. Ezekhez hét regionális centrum kapcsolódik, míg a harmadik, úgynevezett progresszivitási szint általában a megyei kórházakban alakul ki. Kásler Miklós hangsúlyozta, ez utóbbi intézmények fix díja emelkedik a leginkább, de a második, vagyis regionális szint finanszírozásában is jelentős, 75 százalékos emelkedés lesz.

Ösztöndíj

A miniszter szólt az érsebészetiorvos-ellátás javítása érdekében meghirdetett pályázatról is. A Bakay Lajos átképzési ösztöndíjra a megadott határidőig, vagyis szeptember 23-ig 17-en jelentkeztek, ők havi 300 ezer forintos ösztöndíjat kapnak - közölte.

Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a miniszterrel folytatott tanácskozás után elmondta, elsősorban a gyakorlati képzés hiányosságai kerültek szóba, amihez megpróbáltak megoldási javaslatokat is ajánlani. Ehhez kapcsolódóan a szövetség egy csomagot dolgoz ki a közeljövőben a minisztériumnak, egyebek mellett a motivációs kérdésekről, valamint a gyakorlati oktatás fejlesztéséről.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés