Hirdetés

Hogyan kerül a nikotinsav az almába?

borsodihir.hu

2018.12.03. 18:28

Hogyan kerül a nikotinsav az almába?
Csak minden huszadik válaszadó találta el, hogy az almáról van szó a feltett kérdésben (Fotó: Pixabay)

Amit az E-vegyületekről rosszul hiszünk.

Hirdetés

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában. A Coca-Cola Magyarország a 18 évnél idősebb, rendszeresen internetező népesség körében végeztetett online kutatást.

A felmérés eredményeiből összeállított sajtóközlemény szerint köztudottnak kellene lennie annak, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függetlenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek, de a magyar fogyasztók ezt másként gondolják.

– Tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél. Ez az álláspont inkább a nők és az 50 évesnél idősebbek körében népszerű. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél – írják. 

– A felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható. A kutatás rávilágított arra, hogy a vegyületneveket és E-számokat felvonultató részletes összetevőlista az emberekben már önmagában is a mesterségesség érzetét kelti – folytatták. 

A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevő-listáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.
kutatásfelmérésE-szám

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Ez is érdekelheti