Lesz pénz befejezni a Rákóczi-kastély felújítását

Borsodihir.hu

2020.07.15. 14:11

Lesz pénz befejezni a Rákóczi-kastély felújítását
A reneszánsz kastély az 1563-1638 közötti időszakban épült

A Borsiban található épületegyüttest jövő tavasszal adhatják át.

Hirdetés

Bruttó 865 millió forint többletforrást biztosít a kormány a szlovákiai Borsiban található Rákóczi-kastély felújításának harmadik ütemére; a pénz két részletben 2020. november 15-ig a beruházó rendelkezésére fog állni – derül ki a július 14-i Magyar Közlönyből.

A II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem szülőhelyeként is ismert – Sátoraljaújhelyhez közeli – kastély helyreállítása 2018 őszén kezdődött. Úgy volt, hogy a munka két ütemben zajlik majd, végül három lett belőle. Eddig mintegy 2 milliárd forintot fordítottak a lepusztult, de kiemelkedően értékes Kárpát-medencei kastély felújítására, valamint a kő- és falkép-restaurátori munkálatokra, ehhez jön még a mostani támogatás. 

A munka a terveknek megfelelően halad, az épületegyüttes jövő tavasszal válik a nagyközönség által látogathatóvá. Borsi község a szlovák-magyar határ mellett fekszik. A beruházó egy olyan projektcég, amelyet a Teleki László Alapítvány és a borsi önkormányzat hozott létre a beruházásra.
 

SátoraljaújhelyBorsiRákóczi-kastély

Szóljon hozzá!

Hirdetés