Hirdetés
Hirdetés

Lőrinc után sem kell nélkülöznünk a dinnyét

| 2018. 08. 13. | 11:02:00
Szabolcsból érkezik az utánpótlás.
Lőrinc után sem kell nélkülöznünk a dinnyét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Habár Lőrincet egyfajta határnapnak tekintik a dinnyeszezonban, nem kell aggódni, hónap végéig lesz még bűven ebből a lédús gíyümömcsből, amely ráadásul a fogyókúrázóknak is kedvence.

Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: az idei szezonban körülbelül két héttel korábban érkezett a piacokra az igen jó minőségű görögdinnye.

Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben különböző időszakokban érik meg a gyümölcs. Legkorábban Békés és Baranya megyében indul a dinnyeszüret, utána következik Tolna és Fejér, majd Heves megye és a Jászság, utolsóként pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Békés és Baranya megyében lassan befejeződik a szezon, Tolna- és Fejér megyében néhány napon belül, szűk két hét múlva pedig Hevesben és a Jászságban is lezárul a dinnyeszüret. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből azonban még augusztus végéig bőségesen érkezik dinnye.

Békés megyében némileg zsugorodott a termőterület, viszont ezzel párhuzamosan Szabolcsban növekedett a dinnyetermesztés aránya. Ráadásul elindult a modernizáció, ezért a következő években a termelés növekedésével számolnak.

Hirdetés
Hirdetés