Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A HUNÉP-nél már tavaly is magasan volt a léc

| 2020. 01. 21. | 19:24:00
A debreceni építőipari társaság már az új, megfiatalított menedzsmenttel vágott neki a 2019-es évnek.
A HUNÉP-nél már tavaly is magasan volt a léc
Hirdetés
Hirdetés

Bakos Miklós, a HUNÉP Zrt. vezérigazgatója azzal kezdte évértékelését, hogy az új menedzsment hivatalba lépését egy, gyakorlatilag az egész 2018-as éven átívelő előkészítő munka előzte meg. - A korábbi menedzsmenttel és az igazgatóság tagjaival közösen alakítottuk ki az új szervezeti felállást, és így „futottunk neki” 2019-nek. Fontos megjegyezni, hogy az új menedzsment tagjai csupán a mostani beosztásukban újak, egyébként tapasztalt, és az elmúlt években már bizonyított kollégákról van szó – fogalmazott a vezérigazgató.

Precíz tervek mentén

Mint mondta, a 2019-es év tervezése során is elkészítették azt a precíz gazdasági tervet, ami az előző évek szerződéses állományát, az áthúzódó munkák szerződéseit vette alapul a bevételi oldalon, és pontos költségterv is készült az éppen aktuális év változásait figyelembe véve. Ez a gazdasági dokumentum alapozta meg azt, hogy lássák, hová szeretnének elérni, mi a tulajdonosi kör elvárása, és mi az, amit a menedzsment maga elé kitűz. A tervezéssel párhuzamosan elindult az érdemi munka. - Első körben azt tűztük ki célul, hogy a partnerek részéről a HUNÉP-et övező bizalmat és elégedettséget fenntartsuk. Egy generációváltás és az azzal járó vezetőváltás ugyanis  óhatatlanul felvethet kérdéseket, aminek leginkább azzal lehet elejét venni, ha a vállalásainkat továbbra is határidőre, és a tőlünk megszokott minőségben teljesítjük. Ezzel együtt meg kellett határozni a következő évek irányát. Arra jutottunk, hogy a HUNÉP-nél eddig kisebb arányt képviselő ipari jellegű projektek részarányát a portfóliónkon belül növelni szeretnénk. Ennek oka a közbeszerzési piac lehetőségeinek esetleges szűkülése, illetve hiszünk abban, hogy a Debrecenbe érkező befektetések adhatnak nekünk is feladatot – mutatott irányt Bakos Miklós.

Hozzátette, hogy a tervükben kitűzött célokat sikerült teljesíteni, ami rengeteg erőfeszítést igényelt, de nagyon fontos volt, hogy így történjen. Miként az is, hogy amit és amikorra vállaltak, azt úgy, akkorra és az elvárt minőségben átadták. Hiszen (mint mondta) egy generációváltást követően az új menedzsment által levezényelt első önálló gazdasági évet nemcsak a tulajdonosok, de a megrendelők, a piac részéről is kiemelt figyelem övezi.

Kihívásként élték meg

Öt komolyabb átadásuk volt tavaly, melyek sora a debreceni nemzetközi iskolával indult. „Egy olyan, egyedi konstrukcióban működő intézményről beszélünk, ami úttörőnek számít a maga nemében. Magas minőségű, a mai kor technikai lehetőségeit abszolút kihasználó épületegyüttes jött létre a nagyerdei környezetben. Az erre irányuló építészeti koncepció remekül bevált a védett természeti közegben. Büszke vagyok rá, hogy a referenciáink közé sorolhatjuk ezt az épületet” – tekintett vissza a közelmúltra a cégvezető. A következő átadott projektjük a Debreceni Egyetem teniszközpontja volt, amit ugyancsak teljesen egyedi műszaki megoldások jellemeznek, legyen szó akár a világszínvonalú kemény pályás burkolatról, akár a csarnok donga-kialakításáról.

– Harmadikként a Bürkle-csarnokot említeném, mely a Xanga-csoport megrendelésére, a Határ úti Ipari Parkban épült meg, ahol elsősorban a faipar részére gyártanak majd gépeket. Befejeztünk egy dunaújvárosi projektet is, ahol a HC Építő Kft.-vel konzorciumban a meglévő uszodát újítottuk fel, a mai kor elvárásainak megfelelő műszaki tartalommal látva el a létesítményt. Ez a munkánk volt az egyik bizonysága annak, hogy a HUNÉP az ország más régióiban is képes a tőle megszokott minőségben tető alá hozni a legkülönfélébb építőipari projekteket. A negyedik elkészült munkánk egy olyan projekt volt, amit már a szerződés aláírásától kezdve az új menedzsment jegyzett. A Trans-Sped csarnokról van szó, mely a logisztikai cég bővülésének egyik fontos mérföldköve. És végül, de nem utolsósorban említsük meg az Onkoradiológiai központot a klinikán. Az általunk korábban megépített épület belső szakipari munkáit fejeztük be tavaly – sorolta büszkén Bakos Miklós.

Egy igazi zászlóshajó

Ezek mellett több futó projektjük is van. Eredményesek voltak 2019-ben a pályázatok terén, ők végezhetik el például a Continental debreceni gyárának a befejező munkálatait. Ez a megbízás is a magánszektor felé történő nyitásuknak egy fontos eleme. Berettyóújfaluban a zsinagóga felújítása ad számukra munkát az új évben is. És itt van a legnagyobb kihívás, a debreceni fürdőberuházás. Ez egy igazi „zászlóshajó” az aktuális projektjeik között, ami nemcsak méreteivel, de innovatív megoldásaival is kiemelkedik. Elég azt megemlíteni, hogy itt nemcsak vízszintes, de függőleges vízfelületek is vannak. Egy markáns, sőt, talán ikonikus épület-együttese lesz ez Debrecennek.

A HUNÉP Zrt. ma 100 fő fölötti saját létszámmal dolgozik, fiatal, innovatív szakemberekkel, és ehhez társul a jól bevált alvállalkozók széles köre, akik ma igazán fontosak számukra. A cég már az idei évre is jelentős szerződés-állománnyal rendelkezik, ami a vezérigazgató szerint garancia arra, hogy az átállás a továbbiakban is folyamatos és gördülékeny legyen.

Petneházi Attila
petnehazi.press@gmail.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés