Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Robotok vívnak csatákat Miskolcon

| 2018. 05. 02. | 15:34:00
Magyarok a Marson - újra. + videó
Robotok vívnak csatákat Miskolcon
Hirdetés
Hirdetés

Idén már 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyét (Magyarok a Marson) a Miskolci Egyetemen. Az egyetemi Sportcsarnokban rendezendő versenyre 35 csapat jelentkezett.

A résztvevő csapatoknak idén az idő lesz a legnagyobb ellenfelük, mivel mindössze 24 óra áll majd a rendelkezésükre, hogy megépítsenek egy robotot, amelynek egy tereppályán kell majd megállnia a helyét. 

A robot megépítéséhez szükséges alapalkatrészeket az első 20 hivatalosan jelentkező csapatnak a Miskolci Egyetem biztosítja. A csomagból azonban nem lehet a robotot 100 százalékban megépíteni. A csapatok által készített robotok a verseny során körmérkőzéseket vívnak egymással egy ügyességi pályán, a végső sorrendet ezeken a megmérettetéseken szerzett pontszámok határozzák meg.

A versenyző csapatok május 4-én (pénteken) 10:00-tól vehetik át az eszközöket, és kezdhetik meg a robotok építését a Körcsarnokban. A verseny hivatalosan május 5-én szombaton 9.00-kor egy rövid megnyitóval kezdődik, és a tervek szerint 18.00-ig tart.

A versenyre középiskolai csapatok, valamint jelenlegi és volt egyetemistákból álló csapatok jelentkezhettek. Az eredményes versenyzők pénzbeli jutalomban részesülnek, amit a felajánlásokból összegyűjtött díjalap fedez, amely két nappal a verseny előtt 380 000 Ft-ra rúg, de ez az összeg még növekedhet.

A szervezők május 5-én szombaton 9.00 és 18.00 óra között szeretettel várnak minden érdeklődőt a versenyre! A rendezvény nyitott és ingyenes. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés