Hirdetés
Hirdetés

Beszáll a MOL a tömegközlekedésbe

| 2018. 07. 31. | 12:02:00
Megvette az ITK Holding nagy részét.
Beszáll a MOL a tömegközlekedésbe
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása – tájékoztatta az MTI-t az olajipari vállalat kedden. A közleményben kiemelik: a részesedés-vásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához.

A Mol 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra – emlékeztetnek. Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a MOL Limo bevezetése, majd következett a MOL Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi – tették hozzá. 

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet – olvasható a közleményben. Arra is kitérnek, hogy a cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben.

A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK joint venture formában működik a jövőben – közölte a cég.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között. 

Hirdetés
Hirdetés