Hirdetés

Dinnyével és kaviccsal dobálták meg az autósokat az M3-ason

police.hu

2018.08.10. 13:54

Dinnyével és kaviccsal dobálták meg az autósokat az M3-ason

Nincs magyarázat, elkövető viszont van.

Hirdetés

A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. J. 18 éves és K. B. 19 éves vajai lakosok ellen.

A két fiút rendőrök érték tetten, miközben az M3-as autópálya 262. kilométerszelvényében a Kántorjánosi és Vaja között található hídról, ismeretlen tárgyat dobtak le a gyorsforgalmi úton haladó egyik gépkocsira augusztus 10-én 0 óra 5 perckor.

A rendőrök a két fiút elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. K. J. és K. B. gyanúsítotti kihallgatása alatt két, korábban elkövetett dobálásról is beismerő vallomást tett. Az augusztus 5-én és augusztus 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében az érintett személygépkocsik szélvédői berepedtek. A két fiú azt is elmondta, hogy elfogásuk előtt egy otthon feldarabolt dinnyével indultak el egyikük tehergépkocsijával a hídra azért, hogy az autópályán haladó gépjárműveket dobálják. A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból.

Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de elmondásuk szerint már nagyon megbánták.        
VajaKántorjánosi

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti