Hirdetés

Zsidó létesítmények újulnak meg Borsodban

MTI

2018.12.04. 09:06

Zsidó létesítmények újulnak meg Borsodban
Hanukai gyertyagyújtás Miskolcon (MTI/Czeglédi Zsolt)

A kormány és az EU is ad rá pénzt.

Hirdetés

Ismertették a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon – ortodox zsidó emlékhelyek bemutatása című projektet hétfőn a miskolci zsinagóga melletti imateremben. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az eseményen kiemelte, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással, összesen

1,4 milliárd forintból az ország öt településén zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg, a munka a jövő év első harmadában kezdődik és várhatóan két évig tart.

Mint mondta, olyan, hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják a keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A szándék az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a térség idegenforgalmát, munkahelyeket teremtsen – tette hozzá.

  • Makón egyebek mellett a zsinagógát újítják fel, információs pontot alakítanak ki, megépítik a temetőbe vezető utat.
  • Nyírtasson zarándokközpont épül.
  • Nagykállón imaszobát alakítanak ki, valamint emlékhelyet Taub Eizik Izsák csodarabbi tiszteletére. Sátoraljaújhelyen vendégszállás és látogatóközpont létesül, 
  • Miskolcon pedig a zsidó közösség együttműködésével kiállítóközpontot alakítanak ki.

Cél az is, hogy Miskolcon és Sátoraljaújhelyen megteremtsék annak a lehetőségét, hogy a létesítmények osztálykirándulások helyszínei is lehessenek.

Heisler András kitért arra, hogy a világ minden tájáról, de elsősorban Izraelből, az Egyesült Államokból és Kanadából várhatók zarándokok ezen az öt helyszínen. Hozzátette: a 21. századi öntudatos zsidó léthez hozzátartozik a múlt megismerése, megértése és emlékének ápolása is.

A projektek megvalósítására a Mazsihisz vezetésével konzorcium jött létre.

Kiss János, Miskolc alpolgármestere ismertette a város zsidóságának történetét, majd azt mondta: ez a turisztikai projekt újabb elemmel teszi gazdagabbá Miskolc belvárosát. A városnak gyarapodást, épülést és a kulturális élet fellendülését hozták a történelmi egyházak, amelyekkel Miskolc hagyományosan jó kapcsolatot ápol évszázadok óta. A zsidó örökség bemutatásával egyszerre emlékezik a múltra a város, és változtatja meg a jelent, építi a jövőt – tette hozzá.
SátoraljaújhelyMiskolczsidóhanukaNyírtass

Hirdetés

Szóljon hozzá!