Hirdetés

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a DVTK

borsodihir.hu

2019.01.03. 11:38

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a DVTK

A cél az NBI-ben maradás.

Hirdetés

Egészségügyi vizsgálattal és a játékosok fizikai állapotának felmérésével megkezdte a felkészülést a február 2-án rajtoló tavaszi szezonra a DVTK labdarúgócsapata csütörtökön.

Fernando Fernández, az együttes spanyol vezetőedzője a diósgyőri stadionban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy rögtön megyei rangadóval, a Mezőkövesd elleni mérkőzéssel kezdődik a tavasz.

– A bajnokság közepén vagyunk, most olyan lehetőségünk van, hogy akik az őszi idényt sérülten fejezték be, felépültek, és újból rendelkezésre állnak – mondta Fernández, hozzátéve: a kezdésig egy törökországi edzőtábor következik, amelyen felkészülhetnek a bajnokság második szakaszára.

A pihenő időszakra két programot írt elő a szakvezető: akik sérülésekkel bajlódtak, mindent tegyenek meg a regenerálódásért, a többiek pedig tartsák szinten magukat. Úgy érzi, hogy ennek eleget tettek. A vezetőedző szerint nehéz mérkőzések várnak a csapatra, a Mezőkövesd után a Videotonhoz mennek, majd Miskolcra jön a Honvéd.  A cél nem változott, az NBI-ben maradás, miközben ezt tűzte ki maga elé a Kisvárda, a Puskás Akadémia és a Haladás is. Kétségtelenül nehéz félszezon következik.

Hozzátette: a jelenlegi 23 fős keret erre alkalmas, ugyanakkor a védelmet erősíteni kell, több másodosztályú csapatot „feltérképeztek”, vannak „kiszemelt játékosok”, ugyanakkor tisztában kell lenni a klub költségvetésével.

A kerettel készül a DVTK sportakadémia sok fiatalja is.
labdarúgásDVTK

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Ez is érdekelheti