Leskó Diána, a mentők észak-magyarországi hangja

Mindig is emberekkel szeretett volna foglalkozni, ami nem csoda, hiszen ezt látta otthon. A családja is segítő pályát választott: édesapja rendőr, édesanyja a szociális szférában dolgozik. Mentőtiszt viszont teljesen véletlenül lett Leskó Diána, aki február elsejétől az Észak-magyarországi Régió kommunikációs feladatait látja el az Országos Mentőszolgálatnál. Egyáltalán nem mellékesen: feleség és két gyönyörű kislány édesanyja.

A miskolci születésű, fiatal mentőtiszt átlagos, magyar tagozatos gimnazista volt az Avason. Érettségi után azonban nem tudta eldönteni, milyen pályát válasszon, de hisz nem is egyszerű ez 18 éves korban. Aztán egy gyermekkori barátja mondta: ő mentős szeretne lenni… Mit lépett erre Diána?

– Elvégeztem egy OKJ-s mentőápoló tanfolyamot, és tudtam, mit akarok csinálni. Annyira beleszerettem ebbe az életformába, hogy elhatároztam, amilyen magas szinten csak lehet, továbbképzem magam, mert ezzel szeretnék foglalkozni

– emlékezett vissza arra az időre Diána, akinek innen már egyenes útja vezetett Nyíregyházára, felvételt nyert a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára, mentőtiszt szakra. Nehéz elképzelni, hogy egy nő olyan hivatást választ, ahol nap, mint nap szembe kell nézni a szenvedéssel, a fájdalommal, a halállal. Diána azonban azt mondja: csak azok csodálkoznak ezen, akik nem ismerik őt. Persze sokan kérdezik, hogy lehet ezt csinálni, ráadásul kétgyermekes anyukaként, mert itt nincs megállás, menni kell éjszaka, hétvégén, ünnepnap és karácsonykor is.

– Ilyen habitusú vagyok. Ez az életem. Nem tudnék nyolctól négyig egy irodában ülni. Feltölt, kikapcsol a munkám. Várom, hogy dolgozni indulhassak, öröm bemenni. A gyermekeim az elsők, de borzasztóan szeretem a munkám, mert itt önmagam lehetek. Szeretem, hogy csapatban vagyok, hogy függünk egymástól. Nagyon jó a csapatszellem, mi nemcsak munkatársak, barátok is vagyunk. Segítjük egymást, van, hogy pénzt gyűjtünk, ha valaki nehéz helyzetbe kerül. Ez egy család, és büszke vagyok arra, hogy a tagja vagyok

– sorolta szinte levegővétel nélkül olyan lelkesedéssel, amit nagyon jó volt hallani.

Habár mostantól a kommunikációért is ő felel, ugyanúgy végzi a munkáját, mint eddig: kivonuló mentőtiszt, esetkocsin dolgozik. Az is feladata lesz, hogy a mentőszolgálatot közelebb hozza az emberekhez Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében. Bemutatni, hogy ők is ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más: gyerekeket nevelnek, sportolnak, kikapcsolódnak. S hogy került erre a területre? Felettese, a vezető mentőtiszt kereste meg akkor, mikor megüresedett a poszt. Megkérdezte, lenne-e kedve hozzá. Leskó Diána pedig benyújtotta a pályázatát. Volt elbeszélgetés, próbafeladatok és teszt. Simán vette az akadályokat, kollégái pedig büszkén tudatták a mentőszolgálat közösségi oldalán, hogy bajtársuk immár kommunikációs munkatárs. A mentés és a sajtóval kapcsolatos teendők ellátása is 0-24 órás szolgálat. Diána szabadnapján is elérhető telefonon, illetve e-mailen. Rendkívüli eseményre azonnal reagálni kell, de ez számára egyáltalán nem jelent gondot.

– Szeretem, ha egy kicsit túl vagyok terhelve

– mondta nevetve, hozzátéve: imád feladatokat kapni, és ez most kicsit más munka. Egyelőre szokatlan számára: az első tévés szereplését nem merte még visszanézni.

Miközben minden gondolata a mentőzés körül forog, családanya, kislányai 3 és 4 évesek. S talán nem okozunk nagy meglepetést, ha eláruljuk, Diána férje is mentőtiszt. Egy országos továbbképzésen ismerkedtek meg, Budapesten. A gyerekek pedig abban nőnek fel, hogy hol az egyik, hol a másik szülőjük nincs otthon, sőt, előfordul, hogy egyikük sem, de ilyenkor segítenek a nagyszülők. Ez logisztika – mondja Diána. A lányok sokat járnak velük a mentőállomásra, és édesanyjuk azt szeretné, hogy majd ők is megtalálják azt hivatást, amelyben olyan boldogok lesznek, mint a szüleik. De vajon sokat látott, tapasztalt mentőtisztként féltős anyuka-e? A válasz:

– Soha nem aggódtam túl a dolgokat. Ha segítség kell, értek hozzá. Magamat féltem. Mióta ők vannak, jobban odafigyelek, mikor lépek ki egy balesetnél az úttestre. Felelősséggel tartozom értük.

Leskó Diána egyébként 9 éve van a pályán. A legemlékezetesebb esetét kapásból mondja: a kezdetek kezdetén, még Fejér megyében történt, ahol két évig szolgált. Egy iskolás csoportot kirándulás közben méhek támadtak meg az erdőben. Csakhogy hozzájuk valamiért úgy jutott el az információ, hogy két felnőttet csíptek meg méhek. A helyszínre érve szembesültek azzal, hogy nem két felnőtt, hanem 30 gyerek sérült a méhek támadásában.

Ők pedig hárman voltak.

– Sosem fogom elfelejteni – elevenítette fel az eseményeket Diána, hozzátéve: szerencsés kimenetelű eset volt, amibe a gyors helyzetfelismerésüknek köszönhetően nagyon hamar bekapcsolódott két mentőhelikopter és tizenegy mentőautó legénysége. Nem titkolja, a halálos balesetek mindig megrázzák, és ezeket nem is akarja feleleveníteni, inkább arra törekszik, azok az esetek maradjanak meg emlékezetében, amelyeknek pozitív a kicsengésük.
Megható történetet tartogatott a beszélgetés végére:
– Hat évvel ezelőtt történt: motorbalesetben sérült meg egy fiú. Én láttam el. Azóta a születésnapján mindig küld egy üzenetet a Facebookon, hogy megköszönje nekem az újabb születésnapját. Már ezért az egy életért megérte ezt a hivatást választani.

Cservenyák Katalin