Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egymilliót nyert a miskolci tanár és a tiszaújvárosi edző

| 2019. 03. 25. | 09:58:00
Mert nagyon-nagyon jók! +Videók
Egymilliót nyert a miskolci tanár és a tiszaújvárosi edző
Hirdetés
Hirdetés

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár.

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették az elismerést.

A Mester-M Díj 2018-as nyertesei

Természettudományos területen
Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár (Csongrád)
Gőz József, biológia-kémia szakos tanár (Debrecen)
Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár (Nagykanizsa)
Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár (Veszprém)

Művészet kategóriában 
Polónyi István hegedűtanár (Budapest),
Sármai József zongoratanár (Budapest)
Szabóné Biró Klára furulyatanár (Miskolc) részesült elismerésben

A Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugdíjas zenetanára, a magyar furulyaoktatás ikonikus egyénisége, 44 éve van a pályán. Kiemelkedő szaktárgyi felkészültség, különleges pedagógia érzék jellemzi. Diákjai országos és nemzetközi versenyeken és fesztiválokon számos első díjat nyertek el. Példáját követve számtalan tanítványa választotta a zenei pályát. A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének gyakorlatvezető tanáraként szívügyének tekinti a főiskolai hallgatók zenetanári hivatásra való felkészítését. A Telemann Régizene Együttes alapító tagja és művészeti vezetője volt éveken keresztül. Megyei és országos rendezésű versenyeken rendszeresen meghívott zsűritag. Szeretettel, türelemmel és odaadással foglalkozik tanítványaival, akiket képességeikhez mérten fejleszt. A zenei tudáson túl, a másik ember tiszteltére és az egymásért való felelősségvállalásra nevel. Csendes, vidám, kedves személyisége, emberséges hozzáállása, illetve a munkájára jellemző igényesség és következetesség példaértékű. Végtelen türelmével, gyerekszeretetével sokat tett, és a mai napig sokat tesz a jövő nemzedékek zenei neveléséért.

Munkáját az EMMI oklevéllel, a Magyar Furulyatanárok Szövetsége Életmű-díjjal ismerte el. 

Sport 
ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző (Budapest)
Ughy Imre kajak szakedző (Tiszaújváros)

12 éves korában ismerkedett meg a kajak sportággal. Ifjúsági, majd felnőtt válogatottság után kezdte meg sikeres edzői tevékenységét. Kiváló szervező készséggel, nagy létszámú utánpótlás csapataival kiemelkedő korosztályos eredményeket ért el az évtizedek során. Több, mint 1000 gyerekkel ismertette meg a vízi sportélet szépségeit. Folyamatosan képezte magát, évekig az ifjúsági válogatott szakági edzője volt. Négy évig tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, ahol részt vállalt a magyar sportélet stratégiájának kidolgozásában, egyidejűleg segítette a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Fejlesztési Bizottságának munkáját. Nagy szerepet vállalt a tiszaújvárosi vízi sportélet megújításában. Töretlen hittel, fiatalos lendülettel, nagy szakmai tapasztalattal és kellő alázattal készíti fel a fiatalokat a kajakozásra, a sportág szeretetére. Legkiválóbb tanítványa Kökény Roland olimpiai bajnok, akinek utánpótlásedzője volt és Angyal Ákos ifi világbajnok.

Következetes, szigorú, ért a gyerekek nyelvén. A napi edzések, a versenyek és a nyári táborozások során a közös munka egymásért tenni tudó és tenni akaró közösségé formálják csoportjait. Sikerének meghatározói: a széleskörű elméleti és gyakorlati sportági ismeret, a gyerekek iránti szeretet és gazdag élettapasztalat. Kiváló edző, kiváló nevelő, mind a gyerekek, mind a szülők nagy tisztelettel és megbecsüléssel veszik körül.

Munkáját Kiváló Utánpótlás Nevelésért díjakkal ismerték el, valamint Szent István Emlékérmet kapott.

Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző (Kecskemét)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés