Hirdetés

Borsodban is loptak a bárándi tolvajok

borsodihir.hu

2019.03.12. 13:58

Borsodban is loptak a bárándi tolvajok

Még a kolbászt is elvitték. +Videó

Hirdetés

Közel negyven garázsfeltöréssel gyanúsítható az a két férfi, akiket Bárándon fogtak el a Békés megyei rendőrök. A bűncselekmények száma valószínűleg emelkedni fog, ugyanis a gyanú szerint másik hét megyében is követhettek el hasonló, vagyon elleni bűncselekményeket.

Békés megye három városában 37 garázst tört fel két férfi március 5. és 8. között. Gyulán 22, Füzesgyarmaton 10, Békésen pedig 5 garázsba próbáltak meg bejutni.

Több olyan eset is volt, hogy az ajtókat kinyitották ugyan, de nem vittek el semmit az ott tárolt értékek közül. Összesen 8 garázsból vittek el többek között láncfűrészt, sövénynyírót, kompresszort, akkumulátort és háztartási gépet. Néhány garázsban a tulajdonosok kolbászt, szalonnát is tároltak, ezeket szintén magukkal vitték.

Összehangolt akció keretében a gyulai és a szeghalmi nyomozók, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei március 11-én délelőtt Bárándon elfogták a lopások elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A nyomozók több helyszínen is tartottak házkutatást, ahol megtalálták az ellopott dolgok egy részét, emellett a betöréseknél használt eszközöket és ruhákat is lefoglaltak.

A 19 éves bárándi M. László és a 28 éves soproni M. Zoltán a rendelkezésre álló információk szerint az ország több városában is követhettek el hasonló, vagyon elleni bűncselekményeket. A gyanú szerint a két férfi Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Vas megyében is több garázsba betört.

A Gyulai Rendőrkapitányság a két férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, és őrizetbe vette őket.
tolvajBáránd

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés