Hirdetés
Hirdetés

Bajnoki elődöntős az Aluinvent DVTK

| 2019. 04. 07. | 13:16:00
Magabiztos győzelem.
Bajnoki elődöntős az Aluinvent DVTK
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Budapesten folytatta a rájátszás küzdelmeit az Aluinvent DVTK csapata. Az NKE-FCSM Csata elleni negyeddöntő második mérkőzésén a végig nagyon lelkesen és koncentráltan játszó piros-fehérek magabiztos, 69-49 arányú győzelmet arattak a Ludovika Arénában.

Folytatás április 13-án, szombaton Miskolcon, ahol immár az elődöntőben a Győr vagy a Szekszárd együttese lesz az ellenfél.

Már az első pillanattól kezdve nagy lendülettel és koncentráltan állt bele a mérkőzésbe az Aluinvent DVTK. Az agresszív védekezés mellé az első dobások is sültek, ami egy idegenbeli összecsapáson különösen fontos. Ráadásul az ezúttal is felettébb aktív Walker-Kimbrough kétszer is labdát szerzett, és dobott ezekből könnyű gólokat. Érződik, hogy együtt van a csapat és a kispad is együtt él a játékkal. A mintegy 100 diósgyőri remek hangulatot teremtett. Shatori gyorsan összeszedte a három személyi hibáját, Szabó Fanni lépett pályára az amerikai helyett, és rögtön egy 2+1-es akcióval tette le a névjegyét. Nem sokkal később Zele is pályára lépett, majd Medgyessy Dóri is pihenőt kapott. Cziczás László vezetőedző széles rotációt alkalmazott, Szűcs és Kányási is pályára lépett, de így is fokozatosan tudta növelni az előnyét a vendégcsapat. A diósgyőriek védekezése végig nagyon hatékony volt az első félidőben, többször lejárt a Csata támadóideje. A játék ezen szegmenséről mindennél többet mond, hogy a nagy szünetig tizennyolc ponton tartotta ellenfelét a DVTK. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy egy lepattanó-csatát követően Zele Dorinát kellett letámogatni a pályáról, de szerencsére a nagy riadalom ellenére nem történt súlyos sérülés. A válogatott játékos egy rögzítő kötéssel vissza tudott térni a pályára. A diósgyőriek legeredményesebb játékosa Mokango volt, aki tizenkét pontig jutott a szünetig (18-39).

A fordulás után sem bízta a véletlenre a mérkőzést Cziczás László, aki a kezdő ötösét állította pályára, és ennek az lett az eredménye, hogy néhány percnyi játék után már több mint harminc ponttal vezettek Maja Škorićék. A harmadik negyed második felében ugyan néhány középtávoli és távoli dobása sült a házigazdának, így ez a játékrész szorosabb eredményt hozott, de a DVTK győzelme így sem fogott veszélyben (33-56).

A záró negyedben kissé kiengedett a Diósgyőr, és ezt kihasználva közelebb jött a Csata, de a csarnokba nagyszerű hangulatot varászoló vendég szurkolók méltán ünnepelték hosszasan a találkozó után a fölényes, húszpontos győzelmet arató kedvenceiket (49-69). 

Hirdetés
Hirdetés