Csernobilt is megjárta a három borsodi felfedező

Az urban exploration a turizmus egy egészen sajátos fajtája, ami nem homokos tengerpartról, wellness-szállodákról szól, hanem a városi lét sötét oldalát villantja meg. Jászberényi László, Kalafusz Attila és Hideg László. Három borsodi férfi, akik olyan elhagyatott helyeket keresnek fel, amiket az ember – engedélyek hiányában – csak kívülről figyelhet meg, esetleg más urbexes elbeszéléseiből ismerhet, ha egyáltalán tudomást szerez róluk. Csernobil, a budapesti sziklakórház, az Avas alatti pincerendszer csak néhány a számos hely közül, amit videókamerával és fényképezővel felszerelkezve megtekintettek, és videóblogjaikban bemutattak. A 2013-ban alakult Urbex Hungary tagjaival beszélgettünk.

Jászberényi László a társaság rangidőse, 47 éves. Egy miskolci játékkonzol-boltban dolgozik, a csapatban ő felel a videókért és a vágásért. Egy internetes oldalnak köszönhetően megismerkedett pár fiatallal, akik Csernobilba szerveztek zónalátogatást 2011-ben, és csatlakozott hozzájuk. Idén májusban már negyedszer tért vissza abba a városba, amit az 1986-os reaktorbaleset tett világszerte ismertté. Egyik csapattársa, a 44 éves Attila egy miskolci postán dolgozik kézbesítőként. Attila a szomszéd házban lakott, ismerték egymást, de szorosabb barátság 2011-ben alakult ki közöttük, amikor László a közösségi oldalra posztolt egy csernobili fotót. Felvette vele a kapcsolatot, mondván, ha legközelebb megy, csatlakozna hozzá. Így indultak útnak 2013-ban egy nagyobb csapattal, innen számolják megalakulásukat. Abban az évben közösen megnéztek pár helyet, 2014-től pedig rendszeresen töltik fel YouTube-csatornájukra az urbex-videókat. A 33 éves Laci Miskolctól 20 kilométerre lakik, Bőcsön, a MOL-nál dolgozik rendszerkezelőként. Az elhagyatott helyek iránti érdeklődése gyerekkorába nyúlik vissza. Számára „mindig volt hangulata” az ilyen helyeknek, viszont mindaddig, amíg meg nem ismerte az Urbex Hungary csapatát, azt hitte, csak neki van „furcsa” hobbija. Egy közös túra alkalmával avatták csapattaggá 2016-ban, és ennek köszönhetően ő is eljutott már a szellemvárosba.

Borsodihír: A legtöbb ember az üres, lepusztult épületek mellett elsétál, eszébe sem jutna bemenni. Önöknél mikor alakult ki ez a szenvedély?

Jászberényi László: Nálam egyértelműen Csernobil a kezdet, előtte észre se vettem egy elhagyatott helyet. Annyira mély nyomokat hagyott bennem a zóna látványa, hogy a rögeszmémmé vált a múltbéli dolgok, események utáni kutakodás.

Kalafusz Attila: 2011 nyarán egy esős hetet töltöttem a Balatonnál. Az időjárás miatt fürdőzésre nem volt lehetőség, B tervként a szentkirályszabadjai szellemváros megtekintését tűztem ki célul. A túra annyira jól sikerült, hogy – én úgy szoktam fogalmazni – „eltört bennem valami”, és már akkor tudtam, a jövőben ilyen helyeket szeretnék felfedezni, fotózni.

Hideg László: A legelső helyszín, ami az urbexhez köthető, egy katonai bunker bejárása volt, amit egy barátom társaságában „követtem el”. Ezek után folyamatosan kutattam hasonló helyek, illetve azok története, történelmi múltja után.

Borsodihír: Legérdekesebb helyszínként melyiket említenék meg?

Jászberényi László: Egyértelműen Csernobil, de emellett nagyon szeretem a földalatti járatokat is. Miskolcon hatalmas, több kilométeres pince- és bunkerrendszert örökítettünk meg, nagyon izgalmas volt. A várostól kaptunk engedélyt két objektum megtekintésére, melyet nagyon köszönünk, izgalmas bejárások voltak. Az egyik legérdekesebb túránk is itt volt, a pincerendszerben, ami kórházként üzemelt a második világháborúban. Érdekes volt az 500 éves pincerendszerben nézelődni.

Kalafusz Attila: Szerintem is a csernobili zóna a legérdekesebb és egyben a legfélelmetesebb helyszín. Talán nem mondok nagy badarságot, ha a zónát az urbexes társadalom Szent Gráljának nevezem. Az én bakancslistámon mindig is nagy betűkkel szerepelt a zóna. De nem csak elhagyatott helyeket tartottunk érdekesnek a pályafutásunk során. Forgattunk a budapesti sziklakórházban és a Miskolci Nemzeti Színházat is bejártuk pincétől a padlásig. Magyarországon kívül több országban is megfordultunk már. Sajnos mindenhol azt tapasztaltuk, egyre több az elhagyatott, sorsára hagyott épület, pedig sok közül még megmenthető lenne. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy megmutassuk az embereknek, milyen értékeket hagynak elveszni.

Hideg László: Csak bólogatni tudok László és Attila válaszaira, nekem is a csernobili zóna, illetve a Miskolci Nemzeti Színház a zászlóshajó. De nagyon érdekes volt egy miskolci polgári védelmi vezetési pont bejárása is, hiszen az objektum eredeti állapotában lelhető fel. Az én toplistámon helyet foglal még a sziklakórház atombunker-múzeum is. Miskolcon található a legtöbb óvóhely az országban, így szép számmal akad közöttük érdekesség. Ezekhez társul még a Tetemvár és az Avas alatti pincerendszer. Egy alkalommal, amikor spontán bóklásztam a Kis-Avas erdős részén, akkor bukkantam egy ilyen pincerendszernek az elhagyatott bejáratára, ami 15 méter mélyre vezetett egy aknán keresztül, rozsdás vaslétrákon.

Borsodihír: Előre megtervezve, engedélyek birtokában keresnek fel egy-egy helyet?

Jászberényi László: Többször megtehetnénk, hogy csak beugrunk egy kerítésen, de nem tesszük. Törekszünk a hivatalos útra, de a gazdátlan helyek más kategóriát képeznek.

Kalafusz Attila: Talán sokan nem tudják, de az elhagyatott épületeknek is vannak tulajdonosaik. Ez általában vagy a helyi önkormányzat vagy egy magánszemély. Sok esetben az utánajárása a nehézkes, hiszen fel kell kutatnunk a tulajdonost. Az évek során kaptunk már elutasítást, de szerencsére egyre több helyről kapunk pozitív visszajelzést és engedélyt egy hely bejárására.

Hideg László: Valóban, a hivatalos utat választva megyünk egy-egy helyre videózni. Viszont megesett már olyan is, amikor egyszerűen „szaglásztunk” egy objektum bejárata előtt, kérdezősködtünk, ki lehet a hely tulajdonosa, sajnos nem sok sikerrel. Aztán váratlanul az „ölünkbe pottyant” minden információ: egy fiatal férfi odajött hozzánk és megkérdezte, érdekel-e a hely, mert ismeri a tulajt. Így sikerült az objektum gazdájával felvenni a kapcsolatot, aki készséggel engedélyt adott a pincerendszer bejárására.

Borsodihír: Közel tízezer Facebook-követőjük van. Tőlük is kapnak tippeket, hogy mit érdemes felkeresni?

Jászberényi László: Szerencsére sok aktív követővel vagyunk körülvéve, akiktől rengeteg ötletet kapunk. Ezúton is köszönjük nekik a segítséget! Legtöbbször egy hely történetéről először az interneten tájékozódunk, de több esetben kaptunk már segítséget a miskolci levéltártól is. Sajnos többször is abba az akadályba ütközünk, hogy az adott helyről szinte semmilyen információt nem lehet fellelni. Előfordult az is, hogy nem terveztünk be egy adott helyet, csak útközben rábukkantunk, így nincs lehetőség előre felkészülni a hely történetéből. De szerencsére sok esetben a lelkes hozzászólók kiegészítik a videót a helyhez kapcsolódó személyes történeteikkel, emlékeikkel.

Borsodihír: A televíziós minisorozatnak köszönhetően mindenkit lázban tart Csernobil. Önök miért és hogyan keresték fel többször is sugárzó területet?

Jászberényi László: A film egyszerűen kiváló, igaz, sok amatőr atomtudóst „képzett ki”, de ettől eltekintve minden ismerősünknek, tagunknak tetszett. Némi időbeli, dramaturgiai csúsztatás van benne, de ez bőven belefér. Az utolsó rész a leglényegesebb abból a szempontból, hogy végre sok kételyt szétoszlat, így sok ember megtudta, mi is történt valójában. Az évek alatt sok butaságot hallottunk, sokan kétségbe vonták tapasztalatainkat. Én négyszer jártam Csernobilban, és sanszos, hogy nem állok meg ennyinél, a csapattal biztosan el fogunk még látogatni.

Kalafusz Attila: Nagy vágyam volt Csernobil megtekintése és az elhatározásomat az a tény sem változtatta meg, hogy a terület sugárszennyezett. A területre bejutni csak engedély birtokában és vezetővel lehetséges. Tudtam, ha a szabályokat betartom, nem veszélyes egy ilyen túra. Az sem egy utolsó szempont, hogy szerettük volna bemutatni azoknak az embereknek a zónát, akik nem akarnak, vagy nincs lehetőségük eljutni oda. Eddig kétszer voltam Csernobilban, az első alkalommal közel fél méteres hóban jártuk be a zónát. Bár a közlekedés nehézkes volt, de az a tudat, hogy csak a mi csapatunk tartózkodik a lezárt területen – mert a többi túrázó a hóhelyzet miatt nem jutott el a zónába – adott egy kis pluszt. A következő túrán már zöldellő növényzet fogadott minket. Ekkor olyan helyekre is eljutottunk, ahová előző túránkon a hó miatt nem volt lehetőségünk. Mivel nekünk, urbexeseknek az elhagyatott helyek bejárása élményt jelent, ez a zónában sem volt másképp. Ugyanakkor szívszorító érzés látni, hogy az 1986-os katasztrófa miatt milyen sok embernek kellett elhagyni az otthonát.

Hideg László: Már az első radioaktív élményem alatt megfogalmazódott bennem: vissza kell még térnem máskor is. Az idei túránk időpontja teljesen véletlenül esett egybe a film megjelenésével, a korábbi csernobili túránkon készült videóinknak is hatalmas érdeklődése volt és van. Viszont az idei anyag iránt – ha fogalmazhatok így – gigantikus az érdeklődés. A lezárt zónába bejutni nem egyszerű, rengeteg engedélyt kell beszerezni, de ezeket az utazási iroda intézi, akikkel rendszerint utazunk. Ezek hiányában nem lehetséges a zónába való bejutás. Megnéztünk olyan helyeket is, amelyeket a csapat nagy része már látott, de az első „újoncok” még nem, illetve sok olyan helyen voltunk, ahol még a csapat veteránja, László sem járt. Így például a Jupiter rádiógyár, a pripjatyi hullaház, illetve az erőmű bejárása is górcső alá került. A zónának van egy különleges hangulata. Mi teljes mértékben átérezzük, mekkora tragédia történt ott, s milyen árat fizetett érte a lakosság, akiknek szempillantás alatt veszett oda mindenük. Talán ez nyújtja azt a leírhatatlanul nyomasztó, de emellett nyugodt hangulatot.

Borsodihír: Sok turista készül felfedezni a szellemvárost. Mit üzennének nekik?

Jászberényi László: Tisztelet és komolyság! Igaz, mi nem tapasztaltunk semmi vérlázítót a zónában, de a média nagyon felkapta, sokan szenzációhajhászat miatt mennek. Remélem, ez hamar lecseng.

Kalafusz Attila: Tartsák tiszteletben a helyet és viselkedjenek hozzá méltóan! Sajnos sok ember vesztette életét a katasztrófa miatt és sokaknak pecsételte meg a jövőjét a robbanás. Ha valaki nem tudja átérezni ezt a tragédiát, és csak azért menne oda, mert most a sorozat miatt ez „divat” lett, akkor inkább maradjon otthon.

Hideg László: Néhány, a katasztrófa helyszínéhez méltatlan fotót láttam a neten, ami borzalmasan dühített. Valószínűleg illegálisan készült képek lehetnek, mert túravezetőkkel, hivatalos túrán lehetetlen például fehérneműben pózolós fotókat készíteni. Ez már egyrészt a veszélyes kategóriába tartozik, mert a test közvetlenül van kitéve esetleges radioaktív szennyeződésnek, másrészt pedig kegyeletsértő. Maga a zóna egy radioaktív sír, ahol rengetegen haltak, s betegedtek meg.

Borsodihír: Mi lesz a következő hely, amit felkeresnek?

Jászberényi László: Tervben van Németország és több távolabbi célpont, de mivel magunk finanszírozzuk a túráinkat, a technikai felszerelésünket sokszor nem tudjuk eljuttatni oda, ahova szeretnénk.

Kalafusz Attila: A jövőben többek között Budapest elhagyatott helyeit szeretnénk felfedezni, de kaptunk meghívást Szlovákiából is, aminek szeretnénk eleget tenni.

Hideg László: Ötletek szerencsére mindig vannak, így szeretnénk felfedezni a gödöllői királyi kastély bunkerrendszerét is, illetve több megyei polgári védelmi vezetési pontot.

Fogarasi Renáta