Hirdetés

Hét év után most fogták el a sajószentpéteri rablókat

police.hu

2019.07.18. 16:42

Hét év után most fogták el a sajószentpéteri rablókat

Miskolcon fosztottak ki egy boltot.

Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A megalapozott gyanú szerint 2012. július 16-án a délutáni órákban két férfi arcát maszkkal eltakarva bement Miskolcon, a Bársony János utcán található egyik kisboltba, majd ott az alkalmazottat egy lőfegyverrel, vagy annak utánzatával a bevétel átadására szólították fel. Az eladó engedelmeskedett a férfiaknak és a kassza tartalmát az egyiküknél lévő hátizsákba szedte. A megszerzett pár tízezer forinttal a két rabló elmenekült a helyszínről, majd harmadik társuk (aki a bolt környékét figyelte) futva csatlakozott hozzájuk. A bolt eladóját a támadás során az elkövetők nem bántalmazták.

A nyomozást a hatóság 2013. november 7-én felfüggesztette, mert az eljárás során az elkövetők kiléte nem nyert megállapítást.

A rablás során rögzített nyomok alapján azonban a rendőrség idén tavasszal jutott olyan új információk birtokába, amely elősegítette a hét évvel ezelőtti rablás egyik elkövetőjének azonosítását. A 32 éves férfit július 16-án a hajnali órákban a rendőrök elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A terhelt a nyomozóknak részletes beismerő vallomást tett, majd megnevezte társait is.

A bűntársak közül egy  főt a nyomozók július 16-án délután Miskolcon elfogtak. A 27 éves férfi szintén részletes beismerő vallomást tett a hét évvel ezelőtti rablással kapcsolatban. A harmadik bűntárs a hatóság adatai alapján jelenleg külföldön tartózkodik, a vele kapcsolatos nyomozás még folyamatban van.

A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a két sajtószentpéteri férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásuk indítványozására. Az eljáró nyomozási bíró ügyészi indítványra a július 18-án megtartott tárgyaláson elrendelte a gyanúsítottak letartoztatását.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés