Hirdetés
Hirdetés

Legendás hajóval versenyeznek a miskolci vitorlázók

| 2019. 07. 18. | 12:54:00
Elstartolt az 51. Kékszalag Nagydíj.
Legendás hajóval versenyeznek a miskolci vitorlázók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Miskolci vitorlázók alkotják a 29 lábas Moby Dick legénységét az 51. Kékszalagon. Az ötfős legénység két tagja a rajt után adott interjút a Csillagpont Rádiónak, ahol elmondták: egy nagyon kezdő, de jó értelemben vett lelkes amatőr csapat állt össze a versenyre, melyet évente egyszer rendeznek meg.

A megmérettetés ma Európa legnagyobb presztízsű, legrégibb, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye vitorlás hajók számára.

A csapat egyik tagja, Szabó Péter elmondta, nagy álom vált valóra azzal, hogy a Kékszalagra sikerült eljutnia. Szerinte vitorlázótudásra mindenképp szükség van, hiszen váratlan esemény bármikor felléphet, de mivel ezen a megmérettetésen eddig még nem vett részt, így mentálisan próbált rá felkészülni. A legénység a feladatokat megosztja egymás között: a hajó irányításához 3-4 emberre van szükség, így valaki mindig tud pihenni.

A Moby Dick egy legendás hajó a Balatonon, hiszen a Reginák között ez volt az első épített hajó Magyarországon.

Daruka Tibor, a hajó kapitánya reméli, egy legendás hajóval egy legendás versenyen sikeresen tudnak szerepelni. Szerinte jókora előnyt jelent, ha a versenyzők rendszeresen a Balatonon tölthetik a szabadidejüket, de ők ezt a távolság miatt sajnos nem tudják megtenni. – A balatoni rutin hiánya valamennyire determinálja a végeredményt – vélekedett.

Hirdetés
Hirdetés