Hirdetés
Hirdetés

Roma felzárkóztatási program indul kilenc borsodi településen

| 2019. 07. 18. | 16:35:00
Összesen tízmilliárd forinton osztozik a kiválasztott harminc helység.
Roma felzárkóztatási program indul kilenc borsodi településen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy diagnózis alapú roma felzárkóztatási stratégia indul el Magyarország 300 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat modellje alapján, és a programban részt vevő első 30 település igényeihez az idei költségvetésben rögtön 10 milliárd forintot el is különítettek – írja a Portfolio. A programhoz áprilisban a cigányság felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Vécsei Miklóst, a szeretetszolgálat alelnökét, aki a minap uniós százmilliókból megvalósított fejlesztéseket is bemutatott a Jelenlét nevet viselő felzárkóztatási program első két „mintaállomásán”, a döntően romák által lakott Tiszabőn és Tiszaburán. 

A szeretetszolgálat egy három évvel ezelőtti kormányhatározat alapján működteti oktatási, foglalkoztatási és szociális elemekből épülő programját, amely „a fogantatástól a foglalkoztatásig” kíséri végig a gyermekek életét. A komplex fejlesztési modell eddigi tapasztalatai vezettek oda, hogy a Felzárkózó települések hosszú távú programjának megalapozásáról címet viselő kormányhatározat már azt rögzíti: a kormány egyetért azzal, hogy az új felzárkóztatási program módszertani támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület valósítsa meg. Később azt is írja: ez egy diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia.

Kezdetben 30 településen indul el a program

A kedvezményezett települések besorolásáról és ennek feltételrendszeréről négy éve volt már egy kormányrendelet, az ott meghatározott településkörből a  legalacsonyabb komplex mutató alapján választottak ki mintegy 300 települést a most induló – hosszabb távú – fejlesztési program szakaszos megvalósításához. Ez a szakaszos megvalósítás azt jelenti, hogy ebből a 300 településből 30-on indul el a program első szakasza a második félévben, amelyhez az idei büdzsében összesen 10 milliárd forintot el is különítettek.

Az első körben érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések: Boldogkőújfalu, Csenyéte, Dámóc, Fulókércs, Göncruszka, Ricse, Tiszakarád, Vizsoly, Zemplénagárd

A friss kormányhatározat azt is rögzíti, hogy az említett településeknek pályáztatás nélkül biztosítani kell a Magyar Falu Program keretében rendelkezésére álló programelemeket, azaz például út-, óvoda- és egyéb fejlesztési lehetőségeket. 

A településfejlesztés, helyi gazdasági fejlesztés szempontjából meghatározó jelentőségű helyi közszolgáltatások:

  • Bölcsőde 
  • Óvoda 
  • Háziorvos és házi gyermekorvos 
  • Védőnői ellátás 
  • Családsegítés, szociális munka, család- és gyermekjóléti szolgálat 
  • Gyermekétkeztetés 
  • Szociális étkeztetés 
  • Házi segítségnyújtás 
  • Közművelődési feladatellátás, közművelődési intézmény, közösségi tér 
  • Megszervezett ivóvíz-, szennyvíz-, csapadékvíz-kezelés, hulladékszállítás 
  • Karbantartott úthálózat, úttartozékok és műtárgyak 
  • Munka- és iskolakezdéshez, településmérethez igazodó helyi, illetve helyközi közösségi közlekedés 
  • Közvilágítás 
  • Megfelelő közbiztonság 
  • Falugondnoki szolgálat 
  • Megfelelő sportolási lehetőség 
  • Zenetanulási lehetőség
Hirdetés
Hirdetés